Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - TANULMÁNY - Filep Tamás Gusztáv: Táj hazalélektan
Filep Tamás Gusztáv lyezkedési lehetőséget számon kellene tartanunk és minden életbe lépő ifjú sorsával kellene törődnünk”. (Az aktuális feladatok elvégzésére hozták aztán létre a Szabad Pedagógiai Munkacsoportot.) A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága című tanulmányában ezeket az összegzett ismereteket alkalmazza Krammer egyetlen nemzedék, a felnőtté vált csehszlovákiai fiatalok - pontosabban, a realitásokhoz és közvetlen tapasztalataihoz mérten a középiskolások - belső világának feltárására. Az eredmények nagy vonalakban megfelelnek az általános európai formának, az eltérések pedig éppen a „szlovenszkóiság” tényéből adódnak. Spranger három fázisát különíti el az ifjúkornak: „1. az én felfedezése, 2. egy életterv lassú kialakulása és 3. belenövekedés az egyes életsíkokba”. Ezekből Krammer az utolsó kettőre kíváncsi, ezeket követi nyomon lélektani és történeti vonatkozásaiban. Itt most ebből is csak egyetlen vonást emelek ki, mert eszmetörténeti szempontból ez a legkevésbé tudatosított tényező: a világháború után kisebbségi sorsban felnövekedő nemzedék első fejlődési szakaszának meghatározó jegye a passzivitás volt, ezt követte az irreális társadalomjobbító programok kidolgozása, majd a harmadik szakaszban az „útvesztés”, „visszahúzódás”, „illetőleg már meglevő világnézeti síkokon való elhelyezkedés”. Ezt a legszemléletesebben éppen a Sarló pályaíve mutatja meg, amely az aprómunka helyett egy „világmozgalom dogmatikájába” kapcsolódott (majd, kiábrándulva a forradalmi mitológiából, tagjaiban, tehát már nem csoportként kereste meg a közvetlen feladatokat). Krammer szerint egyébként a meghatározó nemzedéki jegyek nem pusztán a sarlósoknál mutathatók ki; az egész korosztályt jellemzik. A társadalmi kérdések iránti figyelem, a közéletben való részvétel szándéka a harmincas évekig minden csoportban kimutatható. Ez, illetve ennek mértéke szerinte eltér az európai normától, helyi sajátosságokat is tükröz, annak a helyzetnek a következményeként, amelybe e társadalomtöredék Trianon után került. A nép felé fordulás programjának megfogalmazói, a közép-európai megbékélés hangoztatói ugyanazok, akik a cseh megszállást követően az irredenta verseket írták - mint példának okáért maga Krammer, akinek a Turul című diáklapban jelentek meg ilyen költeményei. Nincs szó itt ellentmondásról, sem a mozgalmi életbe eleve egymással szemben álló ideológiák nevében induló külön csoportokról. Csak ugyanazt a korcsoportot egymás után érő, különböző hatásokat kiváltó eseményekről. A helyzet sajátossága - az, hogy egy fiatal, és viszonylag kisszámú korcsoport kitüntetett helyzetbe jut, az egész közösség számára alkot programot, amint a Sarló története példázza - a kisebbség értelmiségtől való megfosztottságának, szétziláltságának, szervezetlenségének következménye. A kisebbségi szépirodalmat is a pszichológia oldaláról értelmezte Krammer a korszak végén írt egyik tanulmányában.16 Ennek az írásnak is csak néhány vázlatosan interpretált megállapítása és az azokból levonható következtetések férnek e cikkbe: A csehszlovákiai magyar szellemi élet meghatározói a kiegyensúlyozatlanság, az intézményesültség és a külső kulturális impulzusok hiánya, ame
