Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES DUBA GYULÁT - Aich Péter: Az elbeszélés (esszé)
Aich Péter Az elbeszélés Mielőtt bármibe bonyolódnánk, tisztázzuk előbb a fogalmakat. Az elbeszélésről, illetve a novelláról van szó. E két fogalom tartalma eléggé összefonódik. Mi bennük a közös, és főleg miben térnek el egymástól? Az egyetlen lényeges megkülönböztető mutató, amely a szakirodalomban fölmerül, tulajdonképpen a kvantitásra, a terjedelemre utal, egyébként meglehetősen eltérőek a vélemények, illetve meghatározások. Magyarán: e két epikai műfaj meghatározása eléggé különbözik, ugyanakkor tartalmát illetően eléggé hasonlít is egymásra, sőt van forrás, amely szinonimaként kezeli. így hát tulajdonképpen kár idézgetni, hivatkozni, bölcs okfejtéssel foglalkozni, idegen lábakon taposni, lelkiismereti, műveltségi, etimológiai vagy tájékozottsági kérdést csinálni ebből, úgyis mindenki a maga módján értelmezi. Többnyire a novellát rövidebb műfajnak tekintik, egyszerűbb történettel, amelyben a hős nem fejlődik, csak bemutat egy helyzetet, míg az elbeszélés ennek enyhe ellentéte, de az indoklás egyáltalán nem meggyőző és egyértelmű, a határokról, határesetekről nem is szólva, amelyek külön fejezetet igényelnének, gyakorlatilag azonban nem sokra mennénk vele. Az alábbiakban az elbeszéléssel foglalkozom, s értem alatta azt az írásművet, amelynek valóban egy rövid, egyszerű, helyzetföltáró történet az alapja, kevés benne a szerepelő, a főhős lényegében nem változik, s az egész esemény bizonyos adott körülmények keretében játszódik. Mindezt persze, részletezni is lehetne, csak az a baj, hogy akkor újabb bonyodalmakba keverednénk. Például a háttér, a társadalomrajz, a fejlődés, a fejlemény, s a változás kérdése, illetve mit tekint(het)ünk annak, továbbá a mellékalakok szerepe, a kitérők és azok szerepe — sok minden befolyásolhatja a műfaji kérdés meghatározásának szemszögét. Nyilván ezért annyira divergensek a vélemények (megfogalmazások), attól függően, mit tartunk fontosnak, alapvetőnek, meghatározónak. Végső soron azonban mindez inkább elméleti kérdés, melyet a gyakorlat általában sikeresen megcáfol. A percepció (tehát az olvasó) szempontjából nem is az a fontos, vajon elbeszélésnek vagy másnak nevezzük az írást, hanem az, mitől jó, mi a minőségi jellemzője, mi ennek a kritériuma, s nem utolsósorban attól is, milyenek egy kor (adott esetben a jelenkor) minőségi elvárásai - s itt nem divathóbortra vagy kiáltványokra kell gondolni, hanem a korszellem percepciós adottságaira. Az elbeszélés tehát rövid, „egyproblémájú” epikai mű. Hogy ez mennyire vitatható meghatározás, már a kezdetekben mutatja az idézőjeles jelző. Talán in
