Irodalmi Szemle, 2005

2005/6 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES DUBA GYULÁT - Bárczi Zsófia: „A mozdulatlan anyag élővé bűvölésével - magáévá szereti a világot”

Köszöntjük a 75 éves Duba Gyulát

nyes enciklopédiája, a Téli áradás A Városé, Pozsony/Pressburg/Bratislava utcáin pont azzal az otthonossággal bolyong az elbeszélő, mint egykor Füzesnyék határában, s ahogy akkor egy elmúlófélben levő világ értékeit próbálta átmenteni az íráson keresztül az életbe, úgy a Téli áradásban egy letűnt kor történeteit csempészi át a jelenbe. Csakhogy amíg a korábbi müvekben a nyelv közvetítő erejébe vetett hit rendületlen, addig a Téli áradásban elhangzik a kétely: „a nyelv is erőtlen néha, nem képes kifejezni a mondanivalót”. Megkérdőjelezve, ironikus kontextusba á- gyazva köszön ránk a jelen és a félmúlt, s a teljes emberi és kisebbségi lét is a könyv lapjairól, s amit eddigi regényeiben mindig visszafogott: ebben a műben szabadjára engedi az abszurd és groteszk helyzetek iránti érzékét. S a jelenbe sejtelmesen, titokzatosan épül bele a város múltja: több száz éves házak és rég elporladt egykori pozsonyiak elevenednek meg a könyv lapjain, de a mű valódi hősei nem ők, és nem is a jelen, hanem maga A Város, melynek lustán hömpölygő idejében békésen megfér egymás mellett csaló király, tudós hóhér, Frauenhaus és bársonyos forradalom, a Város, mely - módosítva kissé a Duba által is használt Borges-idézetet - maga az idő.

Veres Péter a pálya elején, s most, a legutóbbi regényben Borges: két végletesen különböző szemlélet, két végletesen különböző írói világ. Köztük számtalan más név, más mester volna felsorolható, akiknek műveire tett hatásáról részint vallomásaiban, részint regényeiben beszél Duba Gyula. Idézi esztétikai nézeteiket, kedvenc mondataikat, néha viszont csak nevükre vagy élettényeikre utal. így lép be Duba világába Kosztolányi Dezső, E. E. Kisch, Hemingway és, hogy a legelemibb hatást említsem, akinek művei - az írót idézve - a releváció erejével hatottak az íróra: Fábry Zoltán. Tőle a felelősségtudatot, a nemzetiségi kultúra szolgálatát választotta örökéül Duba. Az írást, akárcsak Fábry, nem öncélú tevékenységként értelmezi, hisz a szó erejében, abban, hogy a könyv képes megmutatni a - nyelven túli - valóságot. A realizmus valóságeszménye és az igazság stílusokon, korokon átívelő örök keresése általában kiegészítik, néha viszont ellenpontozzák egymást nála. A Duba-írásokban - híven a realizmus hagyományaihoz - a világ rendjét a mindentudó elbeszélő közvetíti. Mindentudása azonban - még ha a teljességre vonatkozik is - elbizonytalanodó, közli ugyan mások gondolatait, érzéseit, de közléseiben sok a „mintha”, a „talán”, ezzel is jelezve, hogy a dolgok sosem tudhatok teljes bizonyossággal, hogy a valóság bár egy és oszthatatlanként létezik, azért még sokszínű, és igazság is többféle akad, szemléletmódtól függően. Mást lát a ki- és mást a betelepített, mást az újságíró és a főszerkesztő, mást a besúgó és a forradalmár, mást a gazda és mást a szövetkezetesítő. Ezekből a személyes részletigazságokból rakja ki Duba szépirodalmi műveiben a szlovákiai magyarság történetét, s bár mindig van domináns nézőpont, a szerző apró részletekre is kiterjedő figyelme, a szenvedélyes megismerésvágy nem engedi egypólusú, egyedül lehetséges változattá merevedni az elbeszélteket. A többféle igazság metszéspontjában, olyankor, mikor az ütköztetett nézőpontok nem pusztán eltérőek, hanem egyenesen kizárják