Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES DUBA GYULÁT - Bárczi Zsófia: „A mozdulatlan anyag élővé bűvölésével - magáévá szereti a világot”
Köszöntjük a 75 éves Duba Gyulát BÁRCZI ZSÓFIA „A mozdulatlan anyag élővé bűvölésével - magáévá szereti a világot” Meghitt falusi fények, barna szántóföldek, káposztaszagú pozsonyi udvarok, egyszerre jelenlevő és letűnt világok között kanyarog Duba Gyula méltósággal hömpölygő epikája. Felszíne, akárcsak a tiszta vizű folyóké, a világ képét tükrözi, széles medrében kényelmesen görögnek tova a mondatok, s ha sodrása fel is gyorsul, ha áradó történetei ágakra is szakadnak néha, anyaga, az élet, mindig egy és ugyanaz. Novella, regény, vallomás, kritika és humoreszk egészíti ki vagy módosítja, írja tovább egymást Duba életművében. Elválaszthatatlan irodalom- és életszemlélete, a hit, hogy a világban lehetséges, sőt van is egyfajta rend, s az író feladata, hogy ezt megkeresse és megmutassa: a modernitásban gyökeredzik. Csakhogy az a világ, amiben Duba alkot, pont a rend pusztulásával, hiányával tüntet. Az ötvenes évek sematikus irodalmában az eredetiség, a stílus, a gondolat hiányát látja meg az induló szerző, s ebből a felismeréséből születnek első humoreszkjei, paródiái. Novelláiban, melyekhez az írás műhelytitkait fokozatosan elsajátítva, mintegy négy-öt év alatt jut el, már a belső rend megtalálásának vágya munkál. Ezt egészíti ki regényeiben és irodalmi szociográfiájában, a Vajúdó parasztvilágban a falu pusztuló társadalmi, gazdasági és erkölcsi rendjének megmutatása. Duba Gyula markáns kézjegyű író, bármelyik művét nyitja ki az ember, a szerző nevének elolvasása nélkül is hamarosan felismeri. Alapkérdései: rend és erkölcs, e- gyén és társadalom, nemzetiségi és emberként való lét viszonya nem változtak az évek folyamán. írói világa szülőfalujában gyökerezik - akárcsak az indulását döntően befolyásoló Veres Péteré. Szülőföldélménye végigkíséri írásait, nemcsak a Vajúdó parasztvilág vagy az ívnak a csukákkal és az Örvénylő idővel trilógiát alkotó Halódó parasztvilág lapjain tárja elénk, hanem jóformán minden művében felmutatja, ha csak egy-egy utalás, néhány régebbről már ismert történet vagy táj megidézésének erejéig is. A háború utáni visszatérést szülőfalujába, Harangozó Árpi, a halász- és vadászkirály alakját, a nyaranta a Füzes-árokban rekedő csukák történetét újra meg újra előveszi, regényben, vallomásban, esszében járja körül más eseményekkel, szereplőkkel egyetemben. A visszatérő motívumok csaknem mindig önéletrajzi jellegűek, sokszor szinte szó szerint, változtatás nélkül vándorolnak könyvről könyvre. Olyan történeteket is összekötve, amelyek eleinte nem álltak kapcsolatban egymással, az ismerősség érzését kölcsönzik a Duba-epikának, akárcsak a plasztikus és precíz tájleírások. Duba gyakran és szívesen időz természeti jelenségeknél, tájaknál, utcarészleteknél. Tárgyát a festő szemével nézi, figyelme minden apró részletre kiterjed, líraivá hangolódó leírásaival pedig eléri, hogy az olvasó a sorokat követve nem is a szóban forgó erdőt, szántót, folyót látja, hanem ízek, színek, illatok kavalkádját ér
