Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - Végh Péter: Kettétört páncéltest (elbeszélés)
Végh Péter Apám alkalmazza. Anyával nagyon aggódunk érte, mert a motorbiciklijén állandóan ide-oda futkos. Egyszer még baja esik. Elárulhatok neked egy nagy családi titkot, de kérlek, ne mondd el senkinek. Zsoltika beleszeretett egy nincstelen paraszt lányába, név szerint Kun Rózsikába. A lány szép, dolgos és jóravaló, de a szüleim semmi szín alatt nem engedik, hogy elvegye. Ha mégis elvenné, kitagadják.- Hát ilyen kegyetlenek vele?- Hiába szólok az érdekében. Szüleim meg se hallgatnak. Nagyon kemény- szívűek. A beszélgetés úgy kanyargóit, mint egy bő vizű folyó. Hol Júlia mondott el egy szaftos pesti sztorit, hol Erzsébet mesélt el egy vadonatúj pletykát. A lakásból kijövő különös hangok egyszer csak elnémultak.- Jaj, a hangoló! - kapta fel a fejét Erzsébet asszony. - Úgy elbeszélgettük az időt. Teljesen megfeledkeztem róla. Júlia, ha nem haragszol, utána kell néznem, hogy halad a munkával. Gyere el valamelyik nap, és majd együtt kipróbáljuk a felhangolt zongorát. Meg nagyon kíváncsi vagyok a hangodra.- Szívesen eljövök és előadok neked meg a kislányodnak néhány áriát.- Erzsiké nagyon fog neki örülni. Persze ő most a swingért és a tangóért rajong. Most ez megy. Jut eszembe. Hozzál kottákat is, hogy kísérhesselek. Éppen a kinti kapuban puszizkodtak, mikor újból felbúgtak a bombázók.- Hát nem hagynak nekünk békét ezek az angolok. Júlia, nem engedhetlek el, mert még az úton bajod esik. Maradj nálunk. A házunk alatt van egy bombabiztos pince.- Hát nem is tudom!- Csak gyere! Semmi apelláta! A kertben bóklászó kislány után szaladtak s a személyzettel együtt lementek a pincébe. Már esteledett. A nagy felfordulásban mindannyian megfeledkeztek a zongorahangolóról. Éppen szétszórt szerszámait, kottáit szedegette össze. Az járt a fejében, hogy ez is egy olyan alaptalan légiriadó lesz, mint az előző volt, mert úgysem történik semmi. Akkor meg minek lemenni az óvóhelyre. A feje még tele volt hangzatokkal. Fülében egyre zengtek a skálák, dúrban és mollban. A kintről beszüremlő búgó hang hirtelen óriási erejűre nőtt, és mikor megfordult, látta, hogy fentről új vendég érkezett a házba. A csillár helyén beszakadt a plafon és egy tojásszerű óriási fémtest tolakodott be a szobába. A hangoló kővé dermedt a rettenettől. Nem volt menekvés. „Ez már a vég! A finálé!”, villant az elméjébe. Aztán hirtelen óriási fájdalmat érzett... — és vége szakadt mindennek. A hangoló, a felhangolt zongora, az Udvaros család őseinek portréi arany keretben, a lila csíkos huzatú fotelek, a faragott bútorok mind ezer darabra szakadtak szét. A ház kéményei, tetőzete, falai ledőltek, és a gerendák, bútorok lángra
