Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - Bodnár Éva versei (Számvetés a mindennapokkal, Emlékkönyvbe, Optimista dal, Tisza-part, Huszonöt év árvasága, Néma üzenet, Évforduló, Esti meditáció)
Bodnár Éva versei A túlparton is zöldülnek a fák, szól a madárdal, illatos a virág. Ugyanúgy csendül a dal, hangzik a szó, ugyanúgy szólít imára a harangszó. De az a föld, már nem lehet hazám! Elszakítottak tőle - ó, Tisza, s te lettél a választófal: a határ. O, Istenem, mondd, miért nem vagyok madár? Ki szabadon szállhat, kinek nincs határ! Huszonöt év árvasága A kislány arca áttetsző, hófehér. Szelíd nyugalmat lát, ki őt figyeli. Pedig lelkében kavarog a düh, oly erővel, hogy majd széjjelveti. Alig tizennégy éves — gyerek még. Nem érti, miért kell itt lennie. Nem látja már a síró arcokat, Nem hallja, hogyan búcsúzik a pap. Nem érti, miért történik mindez, s azt sem, hogy miért pont vele... Játszana inkább odakinn: labdázna, vígan énekelgetne... ha lehetne... De a hely fogva tartja, elnémítja. Pedig szívesen ordítana, üvöltene, hogy ne bámulják sajnálkozó arccal...! ...szinte már alig bír a haraggal... Sáros út vitt ki a temetőbe: esőt hozott a decemberi tél. És a kislány a sírgödörhöz állva, döbbent rá keserű árvasorsára! Felszakadtak szívében a gátak, úgy, hogy belerendült ég és föld.
