Irodalmi Szemle, 2005

2005/6 - Peter Bilý: A szentség démona (novella)

A szentség démona

gunkat. Azon kaptam magam, hogy igyekeznem kell, ha nemcsak az írott, hanem a beszélt nyelvvel is boldogulni akarok.

A repülőgépből éhesen szálltunk ki, s persze elsőnek, ami csak akkor ugrott be, amikor beléptünk a reptéri bárba.- Adsz egy cigit? - kérdezte.

Nem dohányzom.

Az átszállásig még több mint egy óránk volt.- Mit iszunk?-Nekem mindegy.

Akkor két melegszendvicset - intett a pincérnek.

Tudom, hogy mi vonzott benne annyira. A hátára omló fodros haja, s a részben fedetlen melle. Az az akaratlan mozdulata, ahogy a haját hátravetette. Az a hanyag elegancia, a nyílt gondolkozása. Szinte biztos, hogy tudatában volt fegyver- készletének. Bár nem tudom, hogy a tekintetéből ki lehetett-e olvasni a romlottságot vagy csak bebeszélem magamnak.- Peter!- váratlanul felordított, és kérőén rám nézett.- Peter, kérlek! - kiáltott újra. Az arcán erős fájdalom tükröződött. A hasához kapott, s fájdalmasan felnyögött. Felugrottam a székről.- Mi bajod?- Mecagoendios, légy csöndben, és ne érints meg. Fuldokolva rám förmedt.- Mondtam már, hogy hagyj békén!

A szeme megtelt könnyel. Tehetetlenül néztem rá. Az a néhány vendég, aki a bárban tartózkodott, megütközve nézett ránk. A pincér is állt mozdulatlanul, majd rám ordított.- Mit állsz ott, te idióta, hívj azonnal orvost!

A combja belső oldalán a nadrágja elsötétedett. Lecsúszott a székről, s leült a padlóra.- Semmilyen orvos nem kell, mecagoentuputamadre! - ordította újra. Jobb kezével a hasát fogta, ballal a földet támasztotta.

Láttam, hogy a pincér telefonál. Hárman a vendégek közül csendben felálltak, és kisomfordáltak a helyiségből, a többiek mozdulatlanul várták, hogy mi lesz.

Próbáltam megnyugtatni. A tenyeremmel végigsimítottam a nedves nadrágját.- Nincs semmi baj - mondta a könnyein keresztül.- Ez nem vér - állapítottam meg.- Nem érted... Tehetetlenségében elbőgte magát.

Minden tiltakozása ellenére feltették a hordágyra. Már elmúltak az erős fájásai, de annyira kimerült, hogy nem volt képes tovább ellenállni.- Isten veled, Carmen, nekem rohannom kell a repülőgépre — s megsimítottam a jéghideg ujjait. Az arca teljesen sápadt volt, az arcszíne teljesen egyezett a mentőkocsi színével. A szeme, mint két kialudt üszők a hóban.