Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - SZÍNHÁZ - Juhász Dósa János: Közép-európai féregsorsok (színházi kritika)
SZÍNHÁZ Miért nincs történelmünk, történelmi drámánk - elmélkedés egy bemutató ürügyén Közép-európai féregsorsok „A történelem elsajátítása által az örökkévalóságba vetünkhorgonyt. ” (Cseres Tibor) Pár évvel ezelőtt, amikor a nagybátyám meghalt, eladván a várgedei családi házat, még egyszer felmásztam a padlásra, s a búzászsákok és temérdek mennyiségű egérpiszok mellett tucatnyi halom régi újságot találtam. Új Szó, Tűzoltó, A Hét sorakoztak egymásra hányva, s megannyi régi dokumentum és fénykép. S kihullott egy általam nem ismert lapocska is, a Jó Barát, amely a Csehországba kitelepített magyarok lapjaként látott napvilágot 1948-49 között. Rajta már megfakult, s többnyire olvashatatlan feljegyzések. Nem sokat tudtam apámék csehországi „kalandjairól”, apám nagyon keveset beszélt róla. Valahol a Moldva partján dolgoztatták őket, nagybátyám lábujja lefagyott, s egész életében sántított, nagynéném pedig szerelmével ott maradt, s ma is Kadanban lakik, s nemhogy a gyerekei, de már ő sem beszél magyarul. Igaz, az elmúlt harminc évben nem is igen tartottuk a rokoni kapcsolatokat. Történelemhiányos kor Nem véletlenül idéztem ezen írás bevezetőjeként saját családom kivonatos történelmét. Egy szlovák lap a pozsonyi Nová scéna legújabb cseh eredetű musicalbemutatóját kritizálva felteszi a kérdést: vajon kihez szól a darab. A fiatalok a cikk szerzője szerint ugyanis már nem ismerik 1968 történetét, s ezért számukra nem sokat jelenthet, s nem is igen érintheti meg az, ami a színpádon történik. Látszólag ugyanezzel érvelnek azok is, akik kritizálják Beke Sándor két rendezését, Gál Sándor A legnagyobb törpe c. darabjának és Dobos László a Földönfutók c. regényének színpadi adaptációját. Azt még értem, hogy amikor én középiskolás voltam, az 1980-as években, nem igazán lehetett arról a korról vallani, bár magyartanárom érdeme, hogy nem volt ismeretlen előttem Fábry Zoltán vagy Dobos László neve, s ő volt az, aki sokat- mondóan megjegyezte, hogy egyetlen csehszlovák kommunista állami ünnepet érdemes megünnepelnünk, február 25-ét, hisz ez a nap a mi szabadulásunk napja is. Bábi Tibort is idézve: „Ami gyalázat ért, eltörölték/ rólunk a februári nagy napok,/ aki üldözött volt és hontalan,/ mind, mind hazát kapott.” Nem igazán értettem ezt akkoriban... Trianon máig gyógyíthatatlan sebet ütött rajtunk, felvidéki magyarokon, de hogy Cseres Tibort, a kilencven éve született jeles magyar írót' idézem ismét, csak a
