Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - SZÍNHÁZ - Juhász Dósa János: Közép-európai féregsorsok (színházi kritika)
SZÍNHÁZ kibeszélés segíthet közös történelmi bajainkon. Ez az, amit vele ellentétben, a mi íróink, történészeink a mai napig nem igazán tartanak fontosnak, gondolván, hogyha nem beszélünk valamiről, akkor az nem is létezik. Hihetetlen, de ha valaki meg akar tudni valamit erről a közel kilencven évről, igen nehéz helyzetbe kerül. Legfeljebb általánosságok szintjén mozognak az ún. tényfeltáró munkák, s történészi alapossággal megírt mű is alig létezik. Az első köztársaság egyetlen hiteles, kellő alapossággal megírt regénye Juhász János (Ján Hvozdík) Pókhálóban c. munkája, amelyet 1956 tavaszán (Budapesten) adnak ki, amely ma gyakorlatilag hozzáférhetetlen, s még A cseh/szlovákiai magyar irodalom (1997-ben megjelent) lexikona sem vesz róla tudomást. Szerzője persona non grata volt, s mintha még ma is az lenne. Holott nagy-nagy alapossággal megírt regénye nemcsak élvezetes olvasmány, hanem jelentős kordokumentum is, hisz szerzője hosszú évekig volt tagja a csehszlovák parlamentnek Prágában. 1945 óta ugyanúgy nem adták ki Szombathy Viktor munkáit (Zöld hegyek balladája, Elesni nem szabad, És mindenki visszatér) sem. Csak a napokban jelent meg L. Gály Olga regénye, amely a szlovákiai zsidóüldözést ábrázolja döbbenetes erővel. Hosszú évekig hallgatnunk kellett a kitelepítésekről is. Ezen csak a CSKP 1963-as határozata enyhített, amely elítéli a reszlovakizációt és a kitelepítéseket. Ekkor jelenhetnek meg azok a regények és dokumentumok, amelyek megpróbálják feldolgozni a feldolgozhatat- lant. Rácz Olivér Megtudtam, hogy élsz, Dobos László szabálytalan trilógiája (Messze voltak a csillagok, Földönfutók, Egy szál ingben), Fábry megrázó memoranduma A vádlott megszólal, s Mács József regényei, főleg az 1967-ben megjelent Adósságtörlesztés. 1968, s az azt követő konszolidáció ismét átírta a történelmet, s a történelem- oktatást is. Trianon s a kitelepítések ismét a hamis internacionalizmus áldozatává esett, s a Cseres által hangoztatott kibeszélés helyett ismét az elhallgatás mozgatórugói vezéreltek bennünket. Ahogy Dobos említi a Földönfutókban, „Az embernek most saját nagy gondja van. A nyulak mehetnek hetedhét országba, megkereshetik Nyúlorszá- got, ahol mindenki nyúl, s a hivatalokban bajszos nagynyulak ügyelnek a rendre. Az útkereszteződésekben nyúlrendőrök állnak, nyúlpapok vannak és nyúlminiszterek, a- kik csendes bölcs szavakat ejtve értekeznek egymással.” 1989 után látszólag ismét megnyíltak a szellemi határok, kinyíltak a levéltárak kapui, Dobos regénye is megjelenhetett Budapesten is, de mintha egyre kevésbé érdekelne bennünket az, hogy hogyan is jutottunk el idáig. Az azóta eltelt tizenöt évben alig-alig tudhattunk meg valamit az ún. szocializmus évtizedeiről, arról, hogy akkoriban hogyan éltek az emberek. Se szépirodalmi munka, se történelmi léptékű feldolgozás nem született. Hogy csak házunk táján maradjak, nincs sajtótörténetünk, pedig az izgalmas képet adhatna az eltelt korszakról. Talán Mács József Öröködbe, Uram... c. regénytetralógiája az egyetlen történelmi krónika, amely gyorsan mítoszteremtővé is vált, ami nem az ő hibája. Csodálkozunk azon, hogy lassan rendszerváltó jobboldali politikusaink is visszasírják azt a kort? Sokan legyintettek, amikor Kassán Beke Sándor elhatározta, hogy tanáraink és nem létező drámaíróink helyett felmondja a történelmet.
