Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Géczi Lajos: Nagykapos a 2. évezred alkonyán (részlet egy készülő monográfiából)

MÚLT ÉS EMLÉKEZET

Lászlóval való találkozáson túl volt-e kiszállásuk valamely Nagykapos környéki faluba is. Balogh Edgár Hétpróba c. könyvében nem említ ilyen esetet.

A római katolikus egyház, és ezen belül felekezeti iskolája 1920-1930 között élte megszokott életét, amikor a poros kisvárosba egy rendkívül agilis fiatal pap, a premontrei rendbéli Mécs László érkezett Kassáról. S mint kiderült, nem csupán tüzes szónak, de költő is, az anyaországát és irodalmi központját vesztett, sokáig dermedtségben leledző szlovákiai magyar irodalom egyik első hírnöke. Ma már életművének teljes ismeretében kellő távlatból szemlélve bizton állíthatjuk, hogy legjobb szociális ihletésű költeményei a kaposi korszakban születtek, az Ady-költészet sugallta fel-felhorkanásaiban, a társadalmi igazságtalanság, szegénység láttán, amelyet az ungi rónán naponta tapasztalnia kellett.

De itt, a kaposi parókián foglalkoztatták a megcsonkított nemzettest miatti jajok is, amelyek törvényszerűen - hisz papi lelkiismerete is erre predesztinálta - a megbékélés útját keresik, az egymásnak uszított, megvadított nemzetecskék, fajok testvériesülése felé mutatnak. Híres példája ennek az eltökélésnek a Vadócba rózsát oltok című verse, mely nemcsak a Mécs-versek leggyakrabban idézett költeménye, hanem általában a korai magyar költészetben is szinte szájról szájra hagyományozódott.

Hogy a gyűlölethadjárat, a kölcsönös uszítgatás, egymásra mutogatás mikor vette kezdetét, azt most ne firtassuk. Tény viszont, hogy a nemzetek közti gyűlölködés tébolya, amely kisebb-nagyobb intenzitással napjainkig tart, akkor, a történelmi Magyarország széthullásakor tört felszínre úgy, hogy a köznép is „élvezhette” áldásait. Erre érzett rá a jó tollú papköltő, aki költészetében felvállalta a nemzeti megbékélés szolgálatát.

A Nagykaposról származó, majd a II. világháború után a Szabad Európa Rádióban Ambrus Márton néven dolgozó Skultéty Csabával készült interjúkönyvben érdekes bejegyzést olvashatunk arról, milyen neves személyiségek is látogatják az akkor városunkban működő Mécset: „Azokban a napokban történt, amikor Móricz Zsigmond látogatott oda. Anyám valami miatt az állomásra ment - amolyan jó vidéki csendes kis állomás volt -, ott beleütközött a távozóban lévő Móricz Zsig- mondba és Mécsbe. Mécs bemutatta vendégét, mire anyám megjegyezte: büszke arra, hogy megismerkedhetett a tekintélyes íróval. Mire Móricz azt felelte: ő meg arra büszke, hogy a környék legszebb asszonyával ismerkedhetett meg.”

Mécs tevékenysége kisugárzott az eladdig álmos nagykaposi kulturális életre is. Költészetét bemutatandó író-olvasó találkozókat tartott, neves ungvári és olykor budapesti zenészek közreműködésével. Természetesen nem voltak ezek valaminő népes rendezvények, de elegendők a kaposi középosztály mozgósítására.

Igaz, ez a kulturális igyekvés nem ment olyan simán, mint ahogy azt normális állapotok közepette feltételezhetnénk. Az új hatalom urai óriási gyanakvással fogadták mindazt, ami magyar kezdeményezésből született, s ezekben általában országuk függetlenségének megnövekedését vélték felfedezni, tehát akadályozták, tiltották a magyar megmozdulásokat, ahol csak tehették. Zelei Miklós, aki Nagy- és