Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Géczi Lajos: Nagykapos a 2. évezred alkonyán (részlet egy készülő monográfiából)

MÚLT ÉS EMLÉKEZET

hogy feljelentették mint „nagy magyar hazafit”, ezért kétségbeesésében novemberben úszta át a Tiszát Csapnál, menekülvén a cseh sokolisták elől, akik ekktortájt tájainkon afféle rendfenntartók, tisztogatók voltak. Vaday megmenekült, de a novemberi jéghideg folyóvíztől tüdőgyulladást kapott, s nemsokára meghalt.

Voltak persze olyan példák is, amikor egyesek nem tudván belenyugodni a megszállás tényébe, provokálták az új hatalom képviselőit. Vidékünkön ezek legmarkánsabb képviselője Galgóczy Gyula volt, a Duna Bank kaposi fiókjának igazgatója, akinek hírhedt tettei hosszú éveken át szóbeszéd tárgyát képezték. „Csínytevése” az volt, amikor a favágóval hasábfába rejtett robbanószert vitetett be a kaposi csendőrlaktanyába. Az eredmény nem is maradt el: a laktanya egyik helyisége felrobbant.

Másodízben két mokcsakerészi embert, Galgóczy Jánost (ez rokona is volt) és Híres Józsefet bérelte fel, akik a mokcsa-csicseri és vajáni vasútállomás között átvágtak a telefonvezetéket, minek következtében Prága és Ungvár között egy ideig szünetelt az összeköttetés. A nagy erővel megindított vizsgálat csakhamar kiderítette, hogy ki volt a szabotázsakció értelmi szerzője. Galgóczy Gyulának azonban ezúttal szerencséje volt: a járási hivatal valamelyik dolgozója az utolsó pillanatban megsúgta neki, hogy reggelig sürgősen tűnjön el, mert keresik. így idejében átszökött Magyarországra.

Békésen, azaz önként távozott munkahelyéről Pálóczi Horváth Mihály páló- ci jegyző, aki előbb az isten háta mögötti Felsőhalasra (Vyšná Rybnica), majd onnan Magyarországra költözött.

Amint ezer éven át minden nagy történelmi megrázkódtatás után - ha kínkeservesen is újraindult az élet, nem történt ez most sem másképp. A közigazgatás némi módosítással a K.u.K. idők módszerét vette át. A lényegesebb változás az volt, hogy megszűntek a történelmi megyék, a mi megyeszékhelyünk, Ungvár egy új képződménynek, a Kárpátaljai Autonóm Tartománynak, azaz Podkarpatská Rusnak lett a székhelye. A tartomány formálisan autonóm jogokat kapott, mellyel az ott élő ruszinok nemzeti jogait akarták volna biztosítani. Mások is megírták már, hogy e- zek a jogok csupán ígéretek voltak, írott malasztként egészen 1938-ig, a republika széteséséig. Ungvárott azonban a belváros mellett, az Ung-parthoz közel hivalkodó kormányzói negyedet építettek, az ún. Galagót. A központi téren állt a hatalmas kormányzósági palota, körötte különböző hivatalok, modern lakónegyed tágas utcákkal és hozzátartozó járulékkal. A Nagykaposi járás megmaradt, benne a járási hivatallal, bírósággal, adóhivatallal, telekkönyvi hivatallal, csendőrségével és egyéb, a közigazgatás fontos tartozékaival egyetemben.

Ungvár helyett a fellebbviteli hivatalok Kassára kerültek, tehát lényegesen messzebbre, hisz’ Kassa 80 km tőlünk. De a Nagykaposi járás gazdasági és szellemi központja továbbra is Ungvár maradt, részben közelsége miatt, részben felvevő piacának viszonylagos gazdasága okán, s nem utolsósorban közvetlenül az I. világháború előtt megépült Ungvár-Nagykapos vasútvonal következményeképpen. Igaz, hogy helytörténetünk 1. világháború előtti fejezetét tétova utalásokkal zártuk az