Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Török Elemér versei (Ima Nemzetemért..., Anyai nagymamám..., Rigó nagyapám..., Füvek némaságában, Nyargalj, lovam, vágtass vélem, Egy távoli fényragyogásban...)
Török Elemér versei Mindenre gúnyosan: nemet károg... Nem temeti... mélyíti az árkot!... Testvéreid: csak árunak nézi... Anyanemzet: szíved ezt, nem érzi?... Szomorkodhatunk azon itt újra: ötágú sípunk, holnap, ki fújja?!... Nemzet nagyságát: tette mutatja... és emeli, jegenyemagasra... Uram, kérlek, hogy áldd meg ezerszer: az Igent-mondókat kegyelmeddel... Adj védeni, újkori végeket, legendás végvári Vitézeket: Zrínyit, Balassit, Hunyadit, Dobót... Bátran kitűzni: győztes lobogót... Adj: Rákóczit, Bercsényit, Kossuthot... Bár igaz, hogy a harcuk elbukott... De még: itt vagyunk... itt is maradunk! Születik még: Petőfink, Aranyunk, Adynk, Illyésünk, József Attilánk, akik majd, felső fokon tanítják szeretni: Hazát... Anyanyelvűnket, féltve őrzött, legdrágább kincsünket... Jön még újabb: Füst Milán, Radnóti, Bartók, Kodály... s fogunk mi dalolni!... Adunk még a világnak: Bolyait, Szentgyörgyit, Téliért... sok tudós hazafit... De, Uram: csak a segítségeddel emelkedhet újra, e nemzet fel...
