Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Pomogáts Béla: Ma is van értelmük a „magyar igéknek” (útijegyzet)
Pomogáts Béla ő kézjegyével, nem tudom, kitől kaptam, úgy emlékszem, egy amerikai magyar barátomtól.) A szobor alkotójának rokonszenves leleménye abban van, hogy Márai karosszékével szemben elhelyezett egy üres karosszéket, mintha ismerkedésre, disputára hívogatná a tisztelgő vándort, az éppen arrafelé tartó járókelőt. Azóta többször is elmentem az emlékmű előtt, a karosszékbe soha nem merészelt senki sem beleülni, eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer elhelyezkedem Márai Sándorral szemben, és jól elbeszélgetünk. A Márai-szoboravatást ünnepi események vették körül, az avatóbeszédeket Szili Katalin, a magyar országgyűlés szocialista elnöke, Csáky Pál, a pozsonyi kormány miniszterelnök-helyettese és Kassa város szlovák polgármestere tartotta. Felhangzott a magyar és a szlovák himnusz is. Az ünnepi alkalomba kétségtelenül keserű íz vegyült azzal a tüntetéssel, amellyel a gyülekezők egy része tiltakozott Szili Katalin jelenléte ellen, a kettős állampolgárság ügyében rendezett december 5-i népszavazás körül, a valóban nem szerencsés szocialista állásfoglalások miatt. Úgy tudom, hogy az országgyűlés elnöke azok közé a (kevés) szocialista politikusok közé tartozott, aki nem vett részt a „nem” mellett rendezett kampányban, ezért bizonyára nem érdemelte ki azt a heves ellenszenvet, amely a tiltakozó fellépés során vele szemben megnyilvánult. Minderről hadd idézzem ide a jó nevű kassai történész és újságíró Balassa Zoltán Nézzünk a tükörbe című írását a Kassai Figyelő című havilap márciusi számából. Ez az írás arról beszél, hogy vajon a felvidéki magyarság valóban azzal az elszántsággal védelmezte-e nemzeti identitását a „rendszerváltást” megelőző évtizedek során, amelynek mindenképpen ki kellett érdemelnie a magyarországi választópolgárok korlátlan bizalmát és szolidaritását? S vajon a kisebbségi magyar közösségek valóban o- lyan kérlelhetetlen ellenállást tanúsítottak-e a megtörésüket célzó kommunista állam- hatalommal szemben, hogy most egyértelműen pálcát törhetnek az anyaországiak magatartása fölött? „Összegzésképpen - olvasom Balassa Zoltán közösségi önbírálatot is megfogalmazó szövegét - egy nyugtalanító gondolatot kell ismét fölvetnem: nemzeti közösségünk zöme olyan kifogástalanul, önzetlenül és elkötelezetten, felelősségteljesen viselkedett az elmúlt évtizedekben és főleg a rendszerváltás adta szabadabb légkörben, hogy kiérdemeltük a magyar állampolgárok csodálatát és fenntartás nélküli támogatását, szolidaritását? A kérdés szándékosan maximalista fogantatású. Nézzünk már a tükörbe és vegyük számba büntetendő mulasztásainkat! Ne követeljünk másoktól olyasmit, amit magunk sem tudtunk teljesíteni. Söpörjünk már egy kicsit a saját portánk előtt. Igen, a magyar társadalom beteg, mert egészséges nemzeti önvédelmét az elmúlt évtizedek alaposan kikezdték. De a betegséget gyógyítani kell, nem méreggel kezelni. S ehhez egy kis őszinte önvizsgálat nem ártana.” A Márai-szobor felavatásának ezek a szomorú mellékzöngéi is megfontolásra valók, nem beszélve arról, hogy Márai Sándor aztán végképp nem érdemelte meg, hogy szülővárosában, szobrának avatása közben éles füttyögetés zavarja meg az ünnepet.
