Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Irodalmunk - dióhéjban (Bárczi Zsófia, Fonod Zoltán, Csehy Zoltán, Szeberényi Zoltán, Turczel Lajos)

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004

tették korábbi jelentőségüket, s már nem egy-egy nemzedék prózafelfogását reprezentálják, inkább egyfajta alkalmi szöveggyűjteményként funkcionálnak.

ír.: Csanda Sándor: Első nemzedék, 1968; Görömbei András (szerk): Nemzetiségi irodalmak az ezredvégen, Debrecen, 2000; uő: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980, Bp. 1982; Filep Tamás Gusztáv-Tóth László: Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1918-1995, 1995; Fonod Zoltán: Üzenet, 2002; Hodossy Gyula-Kulcsár Ferenc (szerk): Iródia 1983-1993, Dsz. 1994; Kemény G. Gábor: így tűnt el egy gondolat. A felvidéki magyar irodalom története 1918-1938, Bp. 1940; Németh Zoltán: A kapus öröme a tizenegyesnél, 1999; Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945-1999), I—II., 2000, 2001.

Bárczi Zsófia

Drámairodalom (1918-1945): Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása u- tán az utódállamokba került magyarság kényszerű decentralizáción ment keresztül. A nemzet egységéből kiszakadt nemzettestek önerejükből sajátos nemzetiségi kultúrát fejlesztettek ki, amely az egyetemes magyar kultúra és művelődés hagyományaiból indult ki, de a további fejlődését már az egyes utódállamok társadalmi valósága határozta meg. A fiatal utódállamok társadalmi-kulturális körülményei igen eltérőek voltak, így a kisebbségi kialakuló kultúrák is nagy különbözőségeket mutattak. A francia mintára épülő csehszlovákiai demokrácia a többi utódállamhoz viszonyítva relatíve kedvezőbb körülményeket biztosított a magyar kisebbség számára. Az irodalomteremtés körülményei a lírának kedveztek leginkább, ebben érte el a legmagasabb művészi színvonalat. A széppróza lényegesen gyengébb eredményeket tudott felmutatni. A legfejletlenebb ága ennek az irodalomnak a drámairodalom volt, amelynek kibontakozását irodalmon kívüli okok és körülmények is erősen befolyásolták. A korabeli kritika a színházi infrastruktúra hiányosságaiban, dramaturgiai éretlenségben és a színpad ismeret hiányosságaiban, főként az anyagi kockázatban látta a fő okait ennek a jelenségnek. Tény, hogy az első köztársaság fennállása alatt az írók számára nem volt vonzó a színpad. Ennek ellenére az első évtizedben (1918-1928) számos dráma született hazai írók tollából. A drámaírók kezdettől fogva tevékenykedtek, különösen az első öt év volt termékeny és ígéretes, főként Vécsey Zoltán, Sziklay Ferenc, Sándor Imre, Merényi Gyula, Müller Vilmos, Sebesi Ernő egy-egy műve érdemel figyelmet. Eredményeiket azonban csak akkor értékelhetjük objektívan, ha figyelembe vesszük a gátló körülményeket is. Az államfordulat előtt a mai Szlovákia területén nem volt állandó színház, amely ösztönözhette volna a drámaírókat. A csehszlovák utódállam megalakulása után a műkedvelő színjátszáson kívül csak Faragó Ödönnek engedélyezték állandó, egész Szlovákiára kiterjedő hatókörű társulat megszervezését. 1925-ben engedélyezték a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület működését, amely ellátta a színészek érdekvédelmének szerepét. Faragó Ödön színtársulata a drámairodalom és színházi kultúra fellendítése érdekében igyekezett minél több hazai szerző drámáját bemutatni, így Merényi Gyula, Lányi Menyhért, Sándor Imre, Vécsey Zoltán, Sziklay Ferenc, Asgúthy Erzsébet és mások müvei nyertek publicitást. Az időközben megalakuló színtársulatok (Polgár Károly, Faragó Ödön, Földes Dezső, Iván Sándor, Se-