Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Irodalmunk - dióhéjban (Bárczi Zsófia, Fonod Zoltán, Csehy Zoltán, Szeberényi Zoltán, Turczel Lajos)

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004

lyosbította a hagyománytalanság is, az első korszak prózai művei feledésbe merültek, a múlt iránti érdeklődés majd csak a 60-as évek második felében éled fel, nagyjából azonos időben a nyugati irodalmi áramlatok felé való nyitottabbá válással. - A prózairodalomban a gyéren megjelenő antológiák nem töltöttek be olyan orientációs szerepet, mint a lírában, s az egymást követő paradigmaváltások sem - a Fekete szél c. antológia szerzőitől eltekintve - kötődnek határozottan egy-egy nemzedékhez. A „csehszlovákiai magyar regény” keresése tovább folyik, Mács József, Dobos László és Duba Gyula neve ebből a szempontból az első korszak hagyományába való bekapcsolódást jelenti, ám a 70-es évektől egyre inkább individualizálódó próza történetében a kérdés lassan marginalizálódik, s a szlovákiai magyar irodalom önálló létének megkérdőjelezésével teljesen jelentőségét veszti. - Az 50-es évek (nálunk csak 1963-1964 körül lezáruló) sematikus irodalmától nyelvi gazdagságukkal és olvasmányosságukkal ütnek el Egri Viktor egyébként az elvárásoknak való megfelelést és az időszerűséget hajszoló írásai. A „harmadvirágzásnak” vagy „alapozó nemzedéknek” nevezett csoport prózaírói közül mára csak a mikszáthi nyomokon induló, müveiben a szlovákiai magyar valóság lelki vetületét tematizáló Mács József és a jellemformálás iránt rendkívül fogékony Ordódy Katalin maradt az irodalom homlokterében. - Az első szemléletváltás a 60-as évek elején következik be. Az ekkor fellépő írók (Duba Gyula, Dobos László) szakítanak a sematizmussal, műveikben az itt élő magyarság gondjai szólalnak meg. Az ő fellépésükhöz köthető a próza provincializmusból való kitörése. Az írás elsősorban szolgálatot, a közösség szolgálatát jelenti számukra. Dobos írásainak hatását fokozta, hogy nemcsak témáiban nyúlt addig tabunak számító kérdéshez: a szlovákiai magyarok háború alatti és utáni életéhez, hanem olyan technikai eljárásokkal is élt (filmszerűség, időbontás stb.), melyek az itteni irodalomban addig ismeretlennek számítottak. Duba Gyula a 19. századi realizmus részletező elbeszélőtechnikáját élesztette újra, s a teljesség megismerésére való törekvése is ebből az örökségből táplálkozik. Megismerése kettős irányú, részint a külvilág felé orientálódik, s regényeit a dokumentumirodalom felé közelíti, másrészt pedig befelé irányul, s az emberi lélekben történő változásokat írja le minden részletre kiterjedően. A prózaíróként az évtized végén jelentkező Gál Sándor is elsősorban a szlovákiai magyarság sorsával foglalkozik egzisztencialista ihletésű, az egyéni és közösségi magárahagyottság kérdéseit boncolgató, realista szemléletű novelláiban. írásai alapélménye az idő. Az idő kérdése mint társadalmat és személyiséget meghatározó tényező, filozófiai problémává mélyül nála. Monoszlóy Dezső prózája mind kidolgozottságát tekintve, mind a szlovákiai sorsproblémáktól való távolságtartása miatt egyedi jelenség. A milliomos halála (1969) c., néhány részletében a szürrealizmus határát súroló, körkörös szerkezetű, az 50-es évek eseményeit jobbára áttételesen tárgyaló regénye minden bizonnyal a korszak egyik legkiválóbb prózai teljesítménye. - 1972-ben jelenik meg Fekete szél címen az a prózaantológia, mely az ISZ Vetés rovatában jelentkezett írókat mutatja be. Erre a nemzedékre már a világirodalom bizonyos jelenségei is hatással voltak, mindé-