Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Irodalmunk - dióhéjban (Bárczi Zsófia, Fonod Zoltán, Csehy Zoltán, Szeberényi Zoltán, Turczel Lajos)

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004

Szombathy Viktor írásai emelkedtek ki a két vh. között. Megszólalásmódjukban Mikszáth öröksége mellett Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond és Tamási Áron, sőt, Tamás Mihály esetében Maupassant és Tersánszky hatása is felismerhető. Tematikailag a háborús élmények (Tamás, Darkó, Egri), az érzelmi élet (Tamás, Darkó, N. Jaczkó Olga, Palotai Boris) és a megváltozott történelmi-társad, viszonyok (Szombathy Viktor, Tamás Mihály, Egri Viktor) problémája köré szerveződik a korszak novellisztikája. Kevés kivételtől eltekintve a realizmus miméziselvéhez és az expresszionizmus áradó, lírába hajló beszédmódjához kötődik nemcsak a novellisz- tika, hanem a regény is. - A csszl. magyar regény - a megteremtésére tett szakadatlan kísérletezés folytán - akár a regényirodalom külön ágának is tekinthető. Elsőként Egri Viktor próbálkozott szimbolikus című művében (Rácsablakos ház, 1924) a változó szlovákiai viszonyok bemutatásával. Ezt követik Darkó István (Szakadék, 1928; Égő csipkebokor, 1935; Deszkaváros, 1938), Tamás Mihály (Kél part közt fut a víz, 1936) és Szombathy Viktor (Elesni nem szabad, 1938) regényei. Ezek a müvek a kisebbségbe szakadt ember mindennapjaiban kísértő egzisztenciális, morális gondokat dolgozták fel programszerűen, s az irányzatosság kidomborítása nem egy esetben az esztétikai érték rovására történt. A „kisebbségi regény” a csszl. irodalom kék madarának bizonyult, a sorra születő prózai művek egyike sem felelt meg maradéktalanul a velük szemben támasztott elvárásoknak, s így a „kisebbségi regény” megírásának Fábry Zoltántól eredő - sokkal inkább erkölcsi, mint írói - programja áthagyományozódott a csszl. magyar irodalom második szakaszára. A 60-as évek táján a „kisebbségi regény” gondolatát a „kisebbségi regényeké” váltotta fel, majd az irodalomtudományos diskurzus változásával a kérdés marginalizálódott. - Születtek azonban e korban olyan müvek is, melyekben a szlovenszkóiság tematizálása nem játszik szerepet. Elsősorban a színvonalas lektűröket író Neubauer Pál regényét, a gyenge szerkezetű, helyenként túlírt, de így is olvasmányos A jóslatai (1936, 1944) kell itt megemlíteni, s Egri Viktor hasonlóan olvasmányos, gördülékeny stílusú történelmi regényét, az Égőföldet (1937). A megjelenésekor nagy port kavart Szép Angéla háza (Tamás Mihály, 1927) az irodalom őszinteségének kérdésére irányította a figyelmet. Márai Sándor első prózakötete Kassán jelent meg, s a város témaként is vissza-visz- szatért életművében (Zendülők, Féltékenyek, A kassai polgárok). Az ún. tényirodalom írói közül Morvay Gyulát (Emberek a majorban), Sellyei Józsefet (Lósorozás Gádoroson, Nádas házak), Háber Zoltánt kell megemlíteni.

Prózairodalom (1945- 1989)

Az újraindulás évei kísértetiesen emlékeztetnek az 1918 utáni időszakra, azzal a különbséggel, hogy most a dilettantizmus mögött nem egyszerűen az írástudók hiánya áll (a háborút túléltek közül is alig pár író marad itthon az első korszakból), hanem egy azt támogató pol. rend is. így a hazai prózairodalomban az 1945-1960 közti időszakban jóformán a lehetősége sincs meg egy esztétikailag is értékes irodalom megteremtésének. Az ösztönösség és felkészületlenség mellett a helyzetet sú