Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Irodalmunk - dióhéjban (Bárczi Zsófia, Fonod Zoltán, Csehy Zoltán, Szeberényi Zoltán, Turczel Lajos)

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918 -2004

1980-1990: Fonod Zoltán: Üzenet. A csehszlovákiai magyar irodalom 1918-1945, Bp. 1993, Po. 2002; Csehszlovákiai magyar esszéírók. Hagyomány és megújulás 1, 1988; Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980, Bp. 1982; Németh Zoltán: A kapus öröme a tizenegyesnél, 1999; uő: Olvasáserotika, 2000; Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945-1999), I—II., 2000. 2001; Kocur László: Határ és irodalom = Szövegek között 7, Szeged 2003; Kor/szak/határok, Dsz. 2002; Somorjai disputa 1, uo. 2003.

Csehy Zoltán

Prózairodalom (1918-1945): A két vh. közötti csszi. magyar irodalom első, kb. 1924-ig tartó szakaszában a mintegy 32 - mára jobbára elfeledett - verskötet mellett összesen 14 prózai látott napvilágot, s abból mindössze öt volt könyv formában is megjelenő regény. Ez az arány a későbbiekben is megmaradt, ha nőtt is a megjelenő prózai művek mennyisége, az 1945-tel lezáruló korszak uralkodó műneme továbbra is a líra volt. A meglehetősen színvonalas irodalmi publicisztika és az ingadozó értékű líra mellett a novella- és regényirodalom csak a 30-as évekre emelkedett egy esztétikai értékrend szerint is mérhető nívóra. Hogy az irodalom - színvonalas irodalmi lap és szervezett könyvkiadás, valamint terjesztés híján - a napisajtó hasábjaira szorult, eleve nem kedvezett terjedelmesebb művek megjelenésének. Míg verskötetek, ha gyenge irodalmi színvonalon is, 1918-tól jelennek meg, addig, bár folytatásokban négy regényt is közöl a Tavasz, az első irodalmi értékkel is bíró, könyv alakban megjelenő regények (Sziklay Ferenc: Hangzatka\ Márai Sándor: A mészáros; Egri Viktor: A rácsablakos ház) 1924-ig váratnak magukra. Mivel a kor kritikája az irodalom állapotát a megjelenő regények színvonalával mérte, a csszl. magyar irodalom ön identitásának bizonytalanságához az esztétikailag értékes regény hiánya is hozzájárult. Fábry Zoltán, s utána hosszú ideig szakírók sora a csszl. magyar regény megszületésében látták az itteni irodalom felemelkedésének, saját arculata kialakulásának a zálogát, ezért a megjelenő prózai műveket fokozott várakozás előzte meg. Valószínűleg ez a preskriptív kritikai magatartás is hozzájárult ahhoz, hogy a regényirodalom nemcsak esztétikai színvonalát tekintve, hanem tematikai gazdagságában is alatta maradt a kor lírájának. Az elbeszélés-irodalomban a kezdeti szakaszban az idill iránti fogékonyság dominált, s a 19. sz. romantikus hagyományát felidéző patetikus hangvétel uralkodott. Néhány gyenge kísérlet után Márai Sándor (Panaszkönyv, 1922) és Tamás Mihály (Novellás könyv, 1923) elbeszéléskötetei jelezték a változást. Ahogy a lírában, úgy az elbeszélő irodalomban is szemben állt egymással a konzervatív irodalomfelfogású, az 1. vh. előtti társasági lapok irodalomszemléletének jegyében alkotó írók (Jankovich Marcell, Rácz Pál, Sziklay Ferenc) s a nyugatos hagyományok vonzáskörében állók (Márai Sándor, Palotai Boris, Darkó István, Tamás Mihály), valamint a formálódó népi irodalom szemléletével rokon, a „valóságirodalom” bűvöletében alkotók (Sellyei József, Morvay Gyula, Ilku Pál, Bányai Pál) egyébként elég heterogén csoportja. - A novellában a leginkább erkölcsi kérdéseket feszegető s a bizarr témák iránt is fogékony Darkó István, a szociális orientáltságú Tamás Miháy, a 20-as évek második felétől élesen háborúellenes Egri Viktor és a korában nagyon népszerű, anekdotikus prózában jeleskedő