Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Duba Gyula: Galambtemető (2.) (regényrészlet)
Duba Gyula den álom valósnak! S ennek ellentéte? Gúzsba kötött fiatalság. Kalodába zárt képzelet. Mert mi lehetett volna, ha...?! Ha nem úgy kezdem öt év múltán újra élni az elkonfiskált éveket, mint egy sebesült, egy háborús rokkant, aki testében ép, ám lélekben béna, s hogy túltegye magát bénaságán, inkább naiv hívő, mint józan szemlélődő, sodródó bizakodó s nem céltudatos törekvő, az időszerű eszmék szárnyán szálló s nem az egészséges gondolatnak engedelmeskedő, párialétet vállaló ismét, s adottságain bévül építkező... Mennyi időbe tellett, mennyi évre volt szüksége, hogy önállóságra tegyen szert és megtanuljon tisztábban látni, ó uramisten...! Igen, mi lett volna, ha...? Semmi! Válaszolja néha türelmetlenül, unom az álszent kétszínűségedet! Semmi nem lett volna, nagyokos! Igen, más lehetett volna, ám nem alapvetően. A tudás hiánya pótolható. Az író önművelése az egyedül járható út! Frázisnak hangzik talán, mégsem az: az írót nem az iskola neveli, hanem az élet! S közben önmagától tanulja a legtöbbet. Az író az a törvényerősítő kivétel, aki igenis az önmaga kárán tanul! Más kárán tanul az okos!, mondja a bölcs közmondás, nos, eszerint az író nem okos, csak amolyan „nagyokos”! De akkor is így van. Titokban bizonyára sejti, hogy a megszervezett tudás, az egyetemi műveltség olyan zárt ismeretrendszer, a maga módján információs kényszerpályák összessége, amely nemcsak a gondolkodás és ismeretszerzés minőségét határozza meg, hanem a képzeletet is előírt pályákra készteti. Közelebb áll a tudományos gondolkodáshoz, mint a költői szabadság szárnyalásához. Az írói képzelet azonban más természetű, az intuícióra épít, nem a logikára. Önmagára hagyatkozva, szubjektív késztetéseire bízva magát keres és talál utat a káoszban. Léte célját ösztönösen keresi. Talán a nagy dilettánsok voltak a legeredetibb írók, mert a tudatalattijuk és ösztöneik késztették alkotásra őket, nem a szervezett ismereteik rendszere. Az őstehetség is ezért lehet a csoda rokona, az elemi lélek szólal meg benne és készteti sosem volt tettre! O, a nagyokos, gúnyolódik ismét más értelemben, a pacsmag lázongó, mily szenvedélyes a kis nagyokos! De a formateremtés hagyomány kérdése is, hékás! A kiművelt tudásnak döntő szerepe lehet benne. Mert a forma egyben rend vagy olyan művi rendetlenség, amely más formák ismerete és azok elvetése útján születik! A művészi forma nem lehet teljesen ösztönös, akkor utánérzett vagy megsejtett példákat utánozna. Mert a formák világában élünk, ha nem tudjuk is, a sejtjeinkben vannak és a génjeinkbe épültek a nyelv által. A forradalmi rend, az új forma minden előtte már volt ismeretét megköveteli, hogy olyan lehessen, amilyen még sosem volt! Azt hiszed, géniusz vagy, hogy az új érték villáma primitív agyból is kicsaphat, nagyokos?! Magammal küzdve és sokszorosan nagyokosnak gúnyolva önmagam, mohón kifejlődnek harácsoló ösztöneim. Számos könyvet veszek, úgy vélve, egyszer majd szükségem lehet rájuk! A folyamat a legkifinomultabb öncsalás! A mindenható szükségszerűség jegyében zajlik, annak ellenére, hogy célszerűsége vagy hatékonysága legalábbis kétségbe vonható. Bizony hogy nagy kerítő a könyv! Min
