Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Irodalmunk - dióhéjban (Bárczi Zsófia, Fonod Zoltán, Csehy Zoltán, Szeberényi Zoltán, Turczel Lajos)

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004

sítette. A szakirodalom által az Egyszemű éjszaka (1970) kirajzásaként emlegetett periódus nemzedékkoncepcióit mellőzve, itt is konkrét életművekre helyezendők a hangsúlyok. A 70-es években induló szerzők közül kétségtelenül Tóth László költészete bizonyult a legjelentősebbnek, a közép-európai és a kortárs irodalmi disz- kurzusok, paradigmák szinkron sorához kapcsolódó Tóth-szövegek a Tandori Dezső és Oravecz Imre nevével fémjelezhető posztmodem beszédmód első hazai teljesítményei voltak, kivált az Istentelen színjáték és az Ötödik emelet c. kötetek. Tóth jelentősége nemcsak a költői beszédmód új, nyelvfilozófiai és regiszterkeverő horizontjának megnyitásában, ill. a közép-európai kontextust létesztétikává nemesítő gesztusrendszerének költői kimunkálásában rejlett, hanem abban a hatástörténeti effektusban is, mely a korábbi korszak alkotóit is esztétikai-poétikai elveik módosítására ösztönözte. A korszak teljesítményei közül a leginkább a modernista Varga Imre nyelvteremtő erejű kompozíciói, Kulcsár Ferenc váteszien én-centrikus, az érték- vesztés és a vizionált tragikum köré szerveződő költészete, Mikola Anikó mitikus, ráolvasásszerű lírája és Keszeli Ferenc a hétköznapi beszédmód lecsupaszított regisztereinek felhasználásával készült versei emelkednek ki. A 70-es évek lírájára az egyre objektivizálódó hangütés a jellemző. A Megközelítések címen kiadott antológiavállalkozás kudarcát mi sem jelzi jobban, mint hogy meghatározó életművet létrehozó alkotó egy sincs benne, legfeljebb Kendi Mária, Kövesdi Károly, Soóky László indulása érdemel figyelmet. A markánsabb egyéniségek a Főnix Füzetek elnevezésű sorozatban jelentkeznek önálló kötettel 1981-től. Bettes István nonkonfor- mista, a hagyományos magyar verseszménnyel szembehelyezkedő, abszurd és groteszk, önironikus költészete a 90-es évek fiataljaira is hatással van. A Bohócok áldozása (1981) és a Két bukfenc között (1985) c. kötetei a korszak jelentős szövegeinek számítanak. Barak László fellépésével a közéleti alapkarakterű, lecsupaszított nyelvű líra is teret nyer, s Kendi Mária szokatlan epiko-lirikus, a leginkább Sylvia Plath poétikáját idéző kompozíciói is kimagaslanak. Az 1986-ban „antologizált”, Próbaút-nemzedék néven emlegetett költői csoport (M. Csepécz Szilvia, Fambauer Gábor, Feliinger Károly, Hizsnyai Zoltán, Hodossy Gyula, Juhász R. József, Krausz Tivadar, Ravasz József) legkiemelkedőbbjei költői elveiket elsősorban a magyarországi poétikák nyomán érvényesítették. Hizsnyai Zoltán szerepváltogató, többszólamú, posztmodem alapkarakterű költészete sajátos intertextusok és allúziótechnika révén vonja játékba a hagyományt és a nyelv időbeli és térbeli regisztereit. Fambauer Gábor összmagyar viszonylatban is egyedülálló poétikát alakított ki, melynek mozgatórugója a nyelv analitikus terheléspróbája, illetőleg a variáció- és ismeretelméleti mechanizmusok leleplezése a nyelv és a nyelvbeli objektivitás mozgásba hozásakor; mindkét verskötete kulcsszövegnek számít. Juhász R. József elsősorban performanszaival és kísérleti (vizuális, fonikus, konceptualista stb.) költeményeivel emelkedik ki, hasonlóan a később jelentkező Mészáros Ottóhoz; az ő érdemük, hogy művészetüket s ezáltal a szlovákiai magyar művészet egy ágát is sikeresen kapcsolták be a neo- és transzavantgárd nemzetközi művészeti élet vérkeringé