Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - Mács József: Trianon harangjai (regényrészlet)
Mács József Dési Barnának persze esze ágában sem volt azon tűnődni, hogy Dolmányos Bé- lu él-e, hal-e? Az esti presbiteri gyűlés foglalkoztatta, el tudja-e fogadtatni a presbiterekkel, miért kell annyiszor megkondulnia a jámbori harangnak, ha az egyház elöljárói jóváhagyják? Adódhat úgy a történelem viharaiban, hogy az élőknek is csendíteni kell, ha nagy bajba jutnak, akár most is. Megérti-e a harangozó, hogy ugyanannyi fizetésért többször kell harangoznia? Ahogy ismeri őt, azt feleli majd nevetve:- Ha így kell lennie, tiszteletes úr, egész nap le se jövök a toronyból, az asz- szonykám oda hordja fel az ételt! Aranka asszony, Dési felesége furcsának találta az ura nyugtalanságát, ami feltűnő szótlanságában nyilvánult meg. Ismerte, mint a tenyerét, a gondolataiból is olvasni tudott, de nem kérdezett az urától semmit, biztosra vette, hogy előbb-utóbb beavatja őt a titkaiba. Egyszerű ebédet főz, csülkös bablevest meg tejberizst. S mert az ura szótlansága az ebédnél is folytatódott, az asszony elérkezettnek látta az időt, hogy feltörje hallgatásának á burkát.- Elmondanád végre, min töprengsz reggel óta?- Este presbiteri gyűlés lesz!- Máskor is volt, ki tudja hányszor, mióta lelkipásztor vagy, de soha nem láttalak így töprengeni...- Deportálást se láttál, meg kitelepítést se! Csodálkozol?- Beavatnál a titkodba, vagy nem tartasz érdemesnek rá?- Hogy mondhatsz ilyet? Minden gondom megosztom veled, ezt is, de még magam se igazodom el benne.- Hátha a segítségedre lehetek?- No jó - egyezett bele Dési Barna, miután az utolsó falatot is bekanalazta, és kényelmesen hátradőlt a székén. - Harangoztatni akarok az élőknek is, és ez eddig nem volt Jámboron szokásban.- Elve akarod temetni őket?- A harangozás nem temetés, csak emlékeztetés azokra, akik köztünk éltek, a szemünk előtt nőttek fel. Ilyenek a Csehországba deportáltak meg mindazok, akik valami folytán elvesztek a szemünk elől! Vannak, de mintha mégsem lennének.- Értelek. Most már nagyon is értem a töprengésed - állt fel az asztaltól Aranka asszony, és ragaszkodóan átölelte a férje nyakát. - De meg tudod-e értetni a szándékod a presbiterekkel?- Ez lesz a tétje az esti gyűlésnek. Imádkozom a Jóistenhez és kérem a segítségét, hogy amibe belekezdtem, véghez is vigyem, adjon erőt hozzá!- Biztosan meghallgatja a kérésed. Én is fohászkodom hozzá!- Köszönöm, Arankám! - lépett közel a feleségéhez; magához ölelte, és csak azután tért vissza a lelkészi hivatalba. Leült az íróasztalhoz, imádkozott, majd egy egész fejezetet elolvasott a Zsoltárok Könyvéből, mert éppen ott ütötte fel a Bibliát, s már abban is a Jóisten segítségét vélte, hogy az elolvasott részben támaszt talált a tervéhez.
