Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - Mács József: Trianon harangjai (regényrészlet)
Trianon harangjai „Az én lelkem oroszlánok között van, olyan emberek között, akiknek foguk dárda és nyilak, és akiknek nyelvök éles szablya!” Ezt figyelmeztető jelmondatnak kifüggeszthetnék minden jámbori ház konyhájában a „Nincsen rózsa tövis nélkül, Nincsen-öröm bánat nélkül”-féle falvédős varrottasok közé! Ez legalább nyomatékosan felhívná figyelmüket a veszélyekre, amelyek csőstül szakadnak a nyakukba. A hatalom egyre szemérmetlenebbül tör a megsemmisítésükre. Nem sikerült elérnie a nagyhatalmaknál, hogy mind egy szálig kitelepítsék a magyart Csehszlovákiából, kitelepítsék vagy kiűzzék, ahogy a szudétanémetekkel is tették, mást eszelt ki, hogy a célját elérje, új nevet adott falvainak és kisvárosainak, nagyon soknak olyat, hogy a magyar ember haláláig nem tudja kimondani. Jámbor még a szerencsésebb kivétel, csupán annyi történt, hogy ékezet nélkül került a községnévtáblára: Jámbor. A falu népe ezt sem fogadta belenyugvással, de nem hadakozott ellene. A vásárjáró magyarok persze tréfát űztek községük átkeresztelt nevéből.- Te vagy az a jámbori ember? - kérdezték az odavalósi vásárjárótól, aki történetesen Mezei János volt, s bár nem volt humorérzéke, a helyzet kényszeríti az embert, hogy legyen, és azt felelte a kérdezőknek:- Te vagyok! Ebből aztán magára nézvést az következett, hogy akiknek Jámboron még volt kedvük tréfálkozni, azok nem felejették el megkérdezni, ha a faluban vagy a mezőben összeakadtak vele:- Hová, hová, Tevagyok ember?- Most még a malomba, nemsokára meg már Magyarországra! Dési Barna a presbiteri gyűlésre készülődve elmosolyodott Mezei János vásári esetén, amely az egész faluban visszhangzott, s az is inkább derűs színt festett az arcára, mint komorat, amikor a jámboriaknak újra anyakönyvezték a keresztnevüket. így lett belőlük egyik napról a másikra Ján, Štefan, Vojtech, Mikuláš, Jozef, Ladislav, František, s ki tudná felsorolni, mi minden, s az új nevüket is úgy fogták fel, hogy ők maguk nevettek a legjobban rajta.- Ha ez kell az államnak, hogy ne legyen magyar településnév és keresztnév, hát legyen! - mondogatták vigyori képpel egymásnak. - Ettől mi még nem leszünk mások, csak magyarok! Még Lendhegyi János is el-eljátszott a fülét bántó keresztnevével, pedig ő a helyben maradásáért cserébe feladta a magyarságát, amikor szlováknak vallotta magát. Mikor Rimaszombatban járt, és azt kérdezték tőle tolmács segítségével, hogy mikor kapta az új keresztnevét, azt felelte:-Nem tetszenek elhinni, ha azt mondom, hogy nem csecsemőkoromban, hanem alig néhány hete, az ötvenedik évemhez közeledve!- Ilyen későn adta rá a fejét a keresztelkedésre? - csodálkoztak rá.- Nem akartam én másodszor is keresztelkedni. A tudtom és a beleegyezésem nélkül kereszteltek meg. így lett belőlem férfi létemre Ján. Hogy aztán későn történt-e vagy nem az új névadás, arra csak az lehet a válaszom, hogy a Jehova ta-
