Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - Mács József: Trianon harangjai (regényrészlet)
Trianon harangjai- Ugyan!- Újra körülzárják a falunkat, és jönnek a teherautók?- Ne ijesztgessük magunkat!- És mi lesz az iskolánkkal? Terményraktárt csinálnak belőle? Meddig büntetnek még bennünket? És mikor ér véget a háborús bűnösségünk?- Mindennek eljön az ideje. Istenben kell bíznunk! Dési Barna útja alig volt több százötven méternél Dolmányosékig, de annyi kérdést zúdítottak rá, akik éppen akkor az udvaron tartózkodtak, hogy ha mindegyikre választ adott volna, csak estére kerül haza. Nem állt meg sehol, valamennyi hozzá intézett kérdésre szűkszavúan válaszolt, ezzel mentette meg magát attól, hogy leragadjon beszélgetni egy-egy atyjafiával. Dolmányos Béláéknál sem tett másképp. Hiába kérték, üljön le, nem tett eleget a kérésüknek. Egyébként is, reggelizés közben nyitott be hozzájuk, a konyhában hegyén-hátán volt minden. Dolmányosné apró, kövér, de csinos arcú asszony volt, és az olvadásig nyájas, ilyenné tette a foglalkozása, hiszen mindig takarítónője volt valakinek. Régebben a földesúrnak, később a főjegyzőnek, a csendőrparancsnoknak, majd ismét a főjegyzőnek. Sugárzott a nyájasság az arcáról Dési Barna előtt is, de nem tudta maradásra bírni. A pap csak állt mozdulatlanul, mintha szoborrá vált volna, s csak a harangozójára nézett, csak hozzá volt szava:- Ma este rendkívüli presbiteri gyűlést tartok. Értesítsd erről a presbitereket!- Jól van, tiszteletes úr, még délelőtt körüljárom a falut!- Te is gyere. Téged is érint, amit elhatározunk.- Csak nincs valami baj? - hervadt el a mosoly Dolmányosné arcán.- Nincs, legyen nyugodt, Dolmányosné asszony! Dolmányosék a kapuig kísérték, és kíváncsian nézelődtek jobbra-balra, látták-e legalább a szomszédok, hogy a lelkipásztor náluk járt? S abból kiindulva, hogy jobb mindjárt melegében intézni a dolgot, alig távozott a pap, Dolmányos Béla nyakába vette a falut, s míg járt presbitertől presbiterig, folyton-folyvást arra gondolt, hogy ha Krisztus uruk annak idején beérte volna a fele tanítvánnyal, akkor most Jámboron csak hat presbiter lenne, és feleannyi udvarba kellene bekanyarodnia. Azért fordultak meg fejében ezek a gondolatok, mert a presbiterek megkeresése és értesítése jobban kimerítette, mint akármilyen más munka. Megoszthatta volna a feladatot Béluval, de neki csak a déli harangszóval kezdődött a nap. Éjfél előtt ritkán ért haza, a Mezei Boglárkáék háza előtt ólálkodott, s oly későn feküdt le, hogy reggel nem lehetett lelket verni bele. Dési Barna gondolhatott valamit magában, amikor náluk járt, és Bélut nem látta. Még jó, hogy nem hiányolta, hiszen nem vallhatták volna be neki, hogy még alszik! Mert hogy az ő fiuk olyan, mint a denevér, éjszaka él! Csak ő nem a torony, illetve a templom padlásán, hanem a szobácskájukban húzza a lóbőrt. Igaz, még mindig jobb így, mintha holdkóros lenne, mert akkor a háztetőn mászkálna, és az élete féltésébe bolondulnának bele!
