Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - Török Elemér versei (Ürítek tele poharat..., Nem riogatja már..., Gyermekkor, te csillagmesszeség, Mi mást mondhatnék..., Dúdoló, Maradj, madár!...)
Török Elemér versi Ürítek tele poharat... Tavaszi kedvem: lombosodj, arcom, te mindig mosolyogj. Aranygitárom pengetem, búsulás benne ne legyen. Mormolom halkan magamnak, akik vetnek: ők aratnak. Biztatom újra magamat, s ürítek tele poharat arra, hogy mindig van remény, ha nem lenne: én zengeném... Nem riogatja már... (Hajdók Géza barátomnak Alkonyat utáni zizzenő zörejek, nesztelen léptekkel már az est közeleg. Ezüstlő ködfátyol terül a Ticére, felhangzik az első tücsök cirregése. Az ég harmatkönnye csillan a fűszálon, éhes bagoly várja, hogy az est leszálljon. A Fiastyúk se rest, az éj érkeztéig maga köré gyűjti a csillag-csibéit. Néha beleharsan az alvó pusztába egy-egy öreg bagoly, rekedt huhogása. Égi toronyóra az éjfélt kongatja, a Göncölszekér épp most ér a Tej útra. Nem riogatja már semmi se a csendet: tücsök s a bagoly is, álomba szendergett... 2004.
