Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - Hogya György: Az Út (novella)

Hogya György

Az Út

I. RÉSZ

A Kétség

Mielőtt írásra adtam a fejemet, elhatároztam, hogy mindaz, amit leírok, környezetemről szól majd, amelyet — úgy vélem — meglehetően ismerek. Mindamellett, hogy tisztában vagyok emberi gyarlóságommal, az egyház dicsőségére elvégzett munkám és hitem erőt ad, hogy azokhoz szóljak, akik a bizonyosságról szeretnének hallani.

Bemutatkozásként el kell árulnom, hogy sokak által megvetett, megátkozott és rettenetesen félő ember vagyok.

Senki sem ismerheti jobban az emberi hit és tagadás töretlen erejét, a megalkuvás életrevalóságát, a kínzások félelemgerjesztő, embert és lelket próbáló hatását, mint én. Láttam hatalmas akaraterejű embereket, akik mosolyogva tűrték a legkeményebb kínzásokat, láttam embereket megtörni és sírva alázkodni, és láttam embereket, akikben a túlélési vágy, az élethez való ragaszkodás mindenhez erőt adott. Bár néhányan néha megmenekültek, lényegében megvetettem és sajnáltam őket. Minden erejükkel, képességükkel, alakoskodásukkal, hitükkel, szervezettségükkel és hétköznapi filozófiájukkal sem kerültek közelebb a társadalom, a köröttük és felettük zajló élet mozgató erőihez. Oly sok energiát pazaroltak „hitük”, „igazuk” megvédésére, s oly messze maradtak az élet igazi küldetésétől, hogy őszinte meggyőződéssel, minden megbánás nélkül küldhettem őket a másvilágra. Alomvilágban éltek, amely egyszerű istenhitükben vagy istentagadásukban merült ki, s mikor meg kellett halniuk, még azt sem értették, miért hagytam őket meghalni! Néha, a vallatások során elbeszélgettem egy-két — az értelem csíráját felvillantó — maleficium vagy veneficium vádjával elém került szerencsétlennel, ám soha, ismétlem, egyetlenegyszer sem találkoztam olyan személlyel, akinek akárcsak a legcsekélyebb elképzelése lett volna arról, amiről az imént szóltam.

Mindez csak megerősítette meggyőződésemet, és a világ rendjébe, cselekedeteim helyességébe és a gondviselésbe vetett hitemet.

Hitemet, amely kikezdhetetlen támaszomként szolgált, hogy még véletlenül se kerüljek a szomszédos „hálátlan Firenze” ostoba szolgálóinak sorsára. Dantét száműzhették, Savonarolát felakaszthatták és elégethették, Machiavellit megkínozhatták és száműzhették, Guiccardini vagyonát elkobozhatták, de velem ezt nem te