Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - Németh Zoltán versei (Szent a test..., Segíts nekem...)
Németh Zoltán Szent a test... Szent a test, hatalmasan, fájdalmasan elpusztítható, üvöltve kiszakad, nem irgalmaz, hosszan, végtelenül, a semmibe elnyúló fájdalmak, a szabályos időközönként felhangzó nyögések aurája, szent, szent, szent a szétbomlás jele a testen, végigsöpör, nyomában az üvöltés, a félelem áradó mosléka, amelyet minduntalan visszanyel, napról napra, másodpercről másodpercre, tiéd a dicsőség, a fájdalomban szétszerelt alkatrészekben a rettegés szoroz elviselhetetlen testet, tiéd a dicséret, mindörökkön- örökké. Segíts nekem... Segíts nekem, Uram, adj erőt visszanyelnem az előbuborékozó vért, adj erőt, hogy a fájdalomküszöbön átlépve, amikor az elviselhetetlen fájdalom fémes kampói a bársonyos húsba lyukasztanak összevarrhatatlan jelet, akkor meg tudjam húzni magam abban a sebben, abban a fájdalomban, abban az egyetlen pillanatban, amely után mindig jön a következő, • a következő, a következő.
