Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - TANULMÁNY - Beke József: Balassi Bálint szavainak szótáráról
Beke József a költő ránk maradt minden írásának egységes és teljes kritikai kiadása, így kényszerű kompromisszum a levelek és a fordítások szóanyagának egyszerűbb bemutatása. A feldolgozott korpusz tehát négy különböző kiadásból épül fel, úgymint a Gyarmati Balassi Bálint énekei címen a Szépirodalmi Kiadónál 1986-ban megjelent verskötet; az ugyanott 1990-ben kibocsátott Szép magyar komédia; a Stoll Béla gondozásában a Magyar Helikon Kiadónál 1974-ben megjelentetett Balassi-ösz- szesből a levelek; az Eckhardt Sándor által az Akadémiai Kiadónál 1958-ban megjelentetett Balassi-összesből a fordítások (FÜVES KERTECSKE, ill. a TÍZ O- KOK-ból az első hét). Benkő László már említett alapvető művében ezt olvashatjuk: „Az írói szótár természeténél fogva legkevésbé nélkülözheti a stilisztikai értékek [...] megjelölését”. Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy „...eddig csupán a magyar írói szótárak szerkesztői vállalkoztak a szöveghez kötött szóelőfordulások részletes stilisztikai minősítésére. Érthető az óvatosság...” És kifejti, hogy a minősítő jegyeknek csak egy része nevezhető objektívnek, egzakt módon megállapíthatónak (pl. halmozások, alliteráció, enjambement); a másik csoportba tartozók („költői képek, alakzatok”) „túl bonyolultak vagy túl rejtettek ahhoz, hogy konkrétan, egzakt módon megjelölhetők legyenek”; a harmadik csoportot azok alkotják, „amelyeknek megítélésében nincs konkrét fogódzónk, [...] így többféleképpen is minősíthetők.” Ez utóbbiakat egyszerűen „véleményes” minősítésnek nevezi (i. m. 192-193). Érdekesen egybevág mindezzel Martinkó András véleménye: „A kétféle — szókészleti és stilisztikai-poétikai - szótár egybeházasítása, tudtommal, még senkinek sem sikerült. [...] A legtöbb minősítésnek a szótárban a szótáríró[k] hitele az alapja” Pe- tőfi-szótár, ItK. 1975, 98). Ezt a problémát egyébként a Petőfi-szótár szerkesztői maguk is megfogalmazták: „Bizonyos stílusrétegekre való utalásokkal mégis csínján bántunk, mert nem mindig tudtuk egyértelműen megállapítani, hogy nagy költőnk egyéni nyelvében saját korára vonatkoztatva mi az, ami régies, elavuló, népies, tájnyelvi, bizalmas, választékos, udvarias, hivatalos stílusárnyalatú” (Petőfi- szótár I., 12). Mindenesetre kétségtelen, hogy az írói szótárak készítésének legingoványosabb területe a stilisztikai és a nyelvhasználati minősítés. Fokozottan érvényes ez akkor, ha olyan régi szövegről van szó, mint Balassié. Fölösleges tudományoskodás volna Balassi korába visszavetíteni a mai stilisztikai kifejezéseket, amelyek fontosabbjait úgyis első pillantásra észreveszi az, aki az ilyen szótár iránt érdeklődik. Azt pedig, hogy Balassi korában mi volt pl. a népies vagy a régies, ki merészelné megmondani. Ezért a Balassi-szótár szerkesztője helyesen járt el, amikor mellőzte az ilyen minősítéseket. Az egyes szócikkek élén a címszavak állnak. Azt gondolhatnánk, hogy megválasztásuk nem okozhat gondot. Valami miatt azonban - talán a számítógép a ludas - az alakvariációk terén nincs egység. A szótár Előszavában olvashatjuk: „Ha a címszó alapalakja több változatban is előfordul, akkor a változatokat is feltüntettük a szócikkfejben: boldog-bódog... ” stb. Csakhogy pl. afenyöfa- fenyífa címszó
