Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Vágó Márta: Szerelmet szerelemmel

Vágó Márta: Szerelmet szerelemmel

de rajtam mindig fennakad a szemed, körülfog és tart! Ha verset mondok, néha fölkelsz és átjössz hozzám a szemeddel, fölkelsz a helyedről és átjössz! Most is úgy állsz, mint a cövek, de a szemedből árad a harag, csak az mozdul.

Sok kis ellenérzést kellett leküzdenem magamban. Kijelentettem, hogy én most sétálni megyek. Velem jött. - Orvosi előírás a délutáni séta, akkor nekem is jót fog tenni - mondta. A tükör elé álltam kalapot venni és kifestettem a számat. - Azelőtt nem festetted a szádat - mondta szemrehányóan. - De néha igen, csak nem mindig - feleltem. Szemmel láthatóan idegenkedett a festéktől. - Azért szép a piros folt a világoskék felett - mondta aztán.

Lent az utcán folytatta az „ostromot”, aztán egyszerre elfordult: - Nem akarom megint úgy kiszolgáltatni magam neked, mint akkor... - Vállait vonogatta, szemöldökeit is felhúzogatta, megint felém fordult: - Én most már ismert költő vagyok, kaphatok nőt bármikor, ha akarok, nem arról van szó! - Kissé zavartan nevetett: - Arról van szó - mondta aztán gyerekesen okoskodó hangon hogy ha nem veled lógnék most, akkor lógnék mással! Szerelmet csak szerelemmel lehet gyógyítani - ismételte.

Amint a Lánchídra értünk, egyszerre boldog, jóságos mosollyal belém karolt. - Emlékszel a szonettversenyre? - kérdezte, és oly meghatott, ellágyult hangon nevetett fel, hogy én is fellazultam megint valamennyire. Nagyon meglepett és kissé meg is indított, hogy ilyen erősek benne ezek az emlékek, ennyi érzés kíséretében törnek fel, látszólag ennyit jelentek neki még mindig. Nehéz ma visszaemlékeznem arra a merevségre, amit át kellett tömöm magamban, a görcsös elfojtásra, ami egészen akkor sem engedett még fel, csak részben lazult meg, míg feltörtek bennem is az emlékek, és valami ellágyulás és öröm mégis kibuggyant belőlem, a közbenső keserves fegyelmet áthasítva - és egymásba kapaszkodtunk a hídon. Hazamenet verseit mondogatta, sokáig tartóztatott a kapuban, de amikor arra hivatkoztam, hogy Médi néni jön hozzám este, elengedett, elbúcsúztunk.

Másnap Ignotus Pali telefonált, hogy fel akarnak jönni Fejtővel, beszélt Gyömrőivel, Hollóssal, referálni akar. Eljöttek, és izgatottan beszéltek, hogy Hollós, aki Palit kissé Attila gyámjának, majdnem apai barátjának is tekintette, miket mondott. (Pali csak négy évvel volt idősebb Attilánál.) Gyömrői is kérte Palit, hogy Attila önérzetét, érzékenységét nagyon kíméljük stb. Nem akartam mondani, hogy előző nap nálam volt és javulást látok állapotában, hallgattam, illetve mindent megígértem, amit kértek, hogy tudomásul veszem én is, hogy kíméletesen, gyöngéden kell vele bánni. - Attila hamarosan elkezdte új analízisét Bak Robinál.- Te, én bolond vagyok, tudod azt? - kérdezte nevetve. Én is nevettem: - Tudom. - De komolyan - mondta ő. - Bejárok a Benedek klinikára, az új analitikusom ott lakik, pszichiáter. - Na, nekem azzal nem imponálsz, ha bejársz arra a klinikára - mondtam én már bentlakó is voltam ilyen helyen két hétig. - Igen, mert a Mára (volt férjem) átadta neked a neurózist - mondta mély meggyőződéssel. - Gondolta magában, mért legyek én ideges, amiért emigráltam? Legyen neurotikus