Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - József Attila versei Elmaradt ölelés miatt, Könnyű, fehér ruhában

Száz éve született József Attila

a Márti! - vígan nevetett. — Nincs neked semmi bajod, csak csináld az analízist, használható nő lesz belőled! - Nevetett megint, kicsit hüledezve, mint mindig, ha valami triviális kifejezést használt. - De mért vittek be oda? Hova is? - Az Új Jánosba, Klugehoz - mondtam -, mert hallucináltam. - Hallucináltam! - ismételte gúnyosan nevetve, és néhány lépést elimbolygott mellőlem séta közben -, ne mondj ilyeneket! - kiáltotta visszalépve. - Hát akkor mi vagyok én!? Örökké ebben élek, örökké azt látom-hallom, ami nincs tulajdonképpen. Miből lennének a versek különben? Mondd, hogy én ezt és ezt kívántam, elfojtottam, kivetítettem és hallottam aztán. De ne mondj ilyen hülyeségeket! „Hallucináltam!” - földobta fejét, gúnyosan nevetett, fitymálóan ejtette ki a szót, szinte pökte.

Kifejtette, hogy a serdülés idejében mindenkinek analízisbe kellene menni, konfirmáció vagy bérmálás helyett, „rendezni ösztön és tudat viszonyát”.

Ő szegény jól tudta, mit jelent neurózist átadni akarni. És szenvedek, de nem lesz kegyelem, ha megszabadít, aki egy vele, - amazon lesz minden fájdalom (A kínhoz...)

(Vágó Márta: József Attila, 1995)

JÓZSEF ATTILA.

Elmaradt ölelés miatt

Úgy vártalak, mint a vacsorát este, ha feküdtem s anyám még odajárt.

Úgy reméltelek, mint kétségbeesve, hülyén, (még ifjan) hívtam a halált - nem jött, hálisten... Látod ilyen boldog vagyok, ha most meggondolom a dolgot.

De az még ostobább, hogy nem jöttél, bár jönni fogsz tovább!

Makacs elmúlás tolja a világot maga előtt, mint bányász a szenet, melyet kifejtett, darabokra vágott.

De mélyben, egyben él, aki szeret.

Milyen tűzvész, miféle kivont kardok káprázata volt, ami visszatartott, hogy míg a hold haladt, nem fogózhattam beléd azalatt?