Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Fábry Zoltán: József Attila szlovákiai emléke
Száz éve született József Attila emelkedés, verdeső, szürke szárny, a virágként nyíló, benső honfoglalás. A virágként nyíló, benső honfoglalás. S a lélek mondja tán keringő, lengő útjain, ösvénye porán: elvonuló, szálló nemzetét legmélyén is fölfedezte már... emelje könnyű szél, verdeső madár. Emelje könnyű szél, verdeső madár. (Edennek neveztem, 1975) FÁBRY ZOLTÁN József Attila szlovákiai emléke í. Sohse járt tájainkon, az ökörnyállal befont őszi Csallóközt éppúgy nem ismerte, mint a fehéren szikrázó téli Tátrát és aki vontatógőzösök inasaként járta volna a Dunát, nem láthatta az általa megénekelt nagy folyó legszebb hajtását, a pisztrángüdén bukdácsoló és várromokat tükröző Vágót. Tájainkon nem járt, embereit szemre-fülre nem ismerte, de a kossuti zsellér és a pozsonyi gumongyári munkás dalait zümmögte, a prágai magyar diák szépszó-mértékét tanulta, ő maga illegális verseit lapjainknak küldte és e tájak szláv költőinek hangját ízlelgette, fordította. Amikor beteg lett, gyógyírként a stószi fenyvesek várták, de helyette halálhíre jött meg csupán: a balatonszárszói tragédia. Szlovenszkó küszöbét át nem léphette, földünk, levegőnk, vendégszeretetünk nem gyógyíthatta: a halál közbeszólt és mi halottat sirattunk, a magunk halottját, a hiába várt vendéget, rokont és testvért, kit szívünkre már csak gyászkeretes újságpapíron ölelhettünk. József Attila tizenegy éve halott és ma alakja, költészete, élete és halála állandó magyar napirend: Petőfit és Adyt kivéve költő ennyire eluralkodón nem élt még népében. És ha tegnap Petőfi-legendáról, vagy Ady-kultuszról beszélhettünk, akkor ma mindent eluraló József Attila-imádatnak vagyunk tanúi. Szívekben és intézményesen biztosítva él halhatatlansga. Utcákat neveznek el róla, az egyik népi kollégium nevével büszkélkedik, márványba, kőbe, bronzba faragják, a „nincsen a- pám, se anyám” árvája, minden magyar Attilája lett. Szelíd keserű csillagdidergése feloldódott:
