Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Kulcsár Ferenc: Emelje könnyű szél (vers)

Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó

Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen.

Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem.

Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak,ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél.

Minden bizonnyal ezeknek az utolsó verseknek a „szenvedéstörténete” nyomán vethette össze Pilinszky János (Az új év elé című, 1963-as jegyzetében) József Attila sorsát Jézuséval. „Hogy mennyiben volt rokon József Attila sorsa Jézuséval?- hangzik az ugyancsak a transzcendencia világát ostromló katolikus költő érvelése - Hogy mi volt benne a jézusi? A tisztasága. Szelíd ereje, amely nem tűrte a kompromisszumot. Persze, ő mint ember, nyilván telve volt emberi gyengékkel, de mint művész, makulátlan volt, s művészi sorsa valóban az áldozati bárányéhoz hasonlított. Egy zavaros korban ő is mindannyiunkért szenvedett, áldozza föl magát, s az agyára boruló téboly inkább vádolja korát, mint tulajdon vétkét.”

KULCSÁR FERENC Emelje könnyű szél

(A Dunánál)

Arany ló, déltáji időben

lejárok ide újra s már örökre

tenni egy kicsiny, benső honfoglalást.

Tenni egy kicsiny, benső honfoglalást.

Mi találtatik, tudja mind a lélek,

mint naphoz a földet vagy szájhoz a szájt, úgy kötnek engem ma már az évek: fákról hulló, szomjas látomás, a magába bukó tisztaság, s a szél, a messzi szél - belső tengerről, szívről érkező.

Belső tengerről, szívről érkező.

És ideköt valami egész is, könnyekkel küzdő, kezdeti láz,