Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó
Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó Dolgaim elől rejtegetlek, Istenem, én nagyon szeretlek. Ha rikkancs volna mesterséged, segítnék kiabálni néked. Ha nevetnél, én is örülnék, vacsora után melléd ülnék, pipámat egy kicsit elkérnéd s én hosszan, mindent elbeszélnék. A szinte gyermeki istenhit együtt jár az Isten ellen forduló lázadással, az istenhit megtagadásával. József Attila életének és világképének különben is állandósult mozgatója a lázadás: pályakezdő költőként „a szépség koldusaként” fordult szembe a felnőtt emberek társadalmával, a magyar vidék sivár viszonyain felháborodva csatlakozott a falukutató fiatalok ellenzéki törekvéseihez, a külvárosokban szerzett tapasztalatok következtében vállalt szerepet a társadalmi forradalmat hirdető kommunista mozgalomban, a mozgalomban tapasztalt embertelenségek és az őt személyében is sértő igazságtalanságok nyomán szakított az illegális párttal, valójában elmondható, hogy a csatlakozás és az elkötelezettség gesztusaival szinte egy időben mindig megjelentek az elégedetlenség és a lázadás gesztusai. Ez történt a gyermeki istenhit és istenszeretet vallomásaival egy időben is, az Isten ellen lázadó versek tulajdonképpen nem a tudatos szembefordulás vagy tagadás dokumentumai, inkább érzelmi indulatkitörések, amelyek nem annyira Istent, inkább a társadalmi konvenciókat tagadják meg. Világos példája ennek a nevezetes Tiszta szívvel című vers (1925 márciusából), amely polgárpukkasztó kijelentésekkel indul: „Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám”, hogy azután a lélek tisztasága, vagyis egy - az Isten által megjelölt - képzet mellett tegyen hitet: „halált hozó fű terem / gyönyörüszép szívemen”. És ezt az inkább társadalmi, mint bölcseleti lázadást fejezi ki József Attila egy másik sokat idézett költeménye, az 1929. április 29- én keltezett Lázadó Krisztus, amely lázadó indulattal, mégis személyes közvetlenséggel, azaz tulajdonképpen személyes istenhittel kéri számon az Úron az e világi igazságtalanságokat:- O Uramisten, ne légy Te a Jóság! Ne légy más, mint az Igazságos Úr. Több kalászt adj, de azért el ne vedd a Rózsát. Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba, Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál? Ronggyá nem mosná élet-subád ember Átka.
