Irodalmi Szemle, 2005

2005/3 - TANULMÁNY - Cseh Gizella: Adalékok a magyar népszínmű XIX. századi művelődéstörténetéhez (tanulmány)

Adalékok a magyar népszínmű XIX. századi művelődéstörténetéhez

19. Kóbor Tamás: Blaha Lujza, 1850-1926. In Blaha Lujza emlékalbum. Szerkesztette Porzsolt Kálmán. Budapest, (1926). 72.

20. Idézi: Csillag, 1984. 14.

21. Vö. Ember Ernő: A magyar népszínmű története Tóth Ede fellépésétől a XIX. század végéig. Debrecen, 1934. 47.: „A népszínmű azért nem fejlődött, azért hanyatlott le, mert az írók nem jó darabot, hanem csak Blahánénak való jó szerepet akartak írni.”

22. Kerényi Ferenc: Egy népszínmű tanulságaiból. In: Irodalomtörténeti tanulmányok. Szerk. Farkas Péter és Novák László. Szentendre, 1989. 383^100.

23. Vö. Demény Mária: Az újabb magyar népszínmű története. Budapest, 1929. 8.: „...nálunk Szigligeti a népszínmű teremtője, újjáteremtője pedig Tóth Ede.”

24. Szabó Ede: Népszínműirodalmunk néhány kérdése. In Irodalomtörténet. 1954. 2. 198.: „Tóth Ede a műfaj félresiklásának, útvesztésének beteljesítője.”

25. Vö. Galamb, 1937.1. 273.: „A falu rosszában ugyanazon szereplőkkel voltaképpen két dráma játszódik le. Az egyik dráma szinte be van már fejezve az első felvonásban, s a második felvonással lényegében egy új dráma kezdődik.”

26. Vö. Várkonyi Nándor: A modem magyar irodalom. A népszínmű és Tóth Ede. Budapest, 1929. 33.: „A falu rossza mintegy kivonatban egyesíti egész népszínműköltészetünk jellemző vonásait: szerkezete gyönge, megoldása erőszakolt, s híjával van a lélektani valószínűségnek.”

27. Szabó, 1954. 199-200.: „Nem az a fontos, hogy Feledit, a gazdag parasztot jóindulatúnak, szinte Sándor atyai barátjának ábrázolja Tóth Ede, hanem az, hogy Göndör egyéni sérelemből, Felediékkel való szembenállásból nem bontja ki a falu osztályharcának igazi képét.”

28. Várkonyi, 1929. 34.: „Amilyen erőteljesen és természetesen tudta fölépíteni drámai helyzeteit, oly bizonytalanul tudott csak kibonyolódni belőlük. A falu rossza megoldása teljességgel fölvett és erőszakolt. A kintornás családban a bakter bátya jóvátevő és tanulságos közbelépése kissé romantikus ízt kever a megoldásba, sőt a Tolonc megnyugtató kifejlete is bizonyos engedménynek látszik, nem természetes következménynek a tragikus előzmények után.”

29. Galamb, 1937. 269-270: „Tóth Ede a népszínmű hangját és levegőjét tudatosan tette stilizálttá. (...) Feledi Boriska alakjának meg nem értően kárhoztatott szentimentalizmusa csak logikus következménye ennek a végeredményben műnépiességnek. Ez a szó nem gáncsoló értelemben került ide, csak arra akar rámutatni, hogy a realisztikus apróságok és a népi környezetnek sok tarka külső valószerűsége valahogy el ne hitessék, hogy realista népábrázolással van dolgunk. Stilizált játék ez, stilizált népélet...”

30. Az elemzők többsége a mellékszereplőket tartja a siker igazi okának. Várkonyi Nándor például így írt: „A pompás részletrajz, eleven mellékalakok s a friss, népies-költői nyelv magasan föléje emelik az átlagnak, s megmagyarázzák még ma is eleven hatóerejét.” (1929, 33.) Tóth Lajos véleménye szerint „A kitűnő népies jelenetek, s a sikerültebbnél sikerültebb népies genre alakok adják meg az egész darabnak azt a sajátszerű varázserőt, amely mindig nagy sikert biztosított neki.” (1932, 51.)

31. Ady Endre: A piros bugyelláris. (Debreceni Hírlap, 1899.) In Ady Endre: Színház. Válogatta, a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta Varga József. Budapest, 1980. 19.