Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - Köbölkúti Varga József: Ötven évvel a nyelvújítás előtt... (Az Emberi okosság avagy mesterség - erkölcsi értekezés 1764-ből)
Ötven évvel a nyelvújítás előtt. anyag előzménye, hiszen mélyebb szövegközpontú vizsgálat nyomán megállapítható valamennyi témakör levélformába szorítása (pl. A hív jobbágyok kötelességéről; A jó barátokról és barátságról; A házasságról; Miképpen kell a boldog szerencsére jutni; A politikusról stb.). A szerző, Horvát József Toldalék-beli kiegészítő véleménynyilvánításait (nevezhetjük akár tudós leveleknek is) a lefordított rész posztszkriptumaiként is felfoghatjuk. Valószínűleg már a humanizmus időszakától kezdve folyamatosan beleivódnak az egyházi körök és a műveltebb társadalmi rétegek közhangulatába Plutarkhosz erkölcsfilozófiái és vallásbölcseleti kérdései, Pliniusnak, a korabeli Róma közéletének aktuális eseményeiről, valamint irodalmi világáról tudósító fiktív levelei, illetve Seneca levélgyűjteménye... Számukra semmiképpen nem idegen nyelvezeténél fogva sem e művek, töredékek megismerése, amelyeket természetesen eredetiben is olvashattak... Véleményünk szerint az Emberi okosság... leginkább talán Seneca Erkölcsi levelek című levélgyűjteményének tartalmára, gondolatmenetére és képzettársításaira emlékezteti az olvasót, hiszen a fordító-szerző itt is szigorúan tartotta magát az általános filozófiai tézisekhez, és mindenképpen a sztoicizmus platformján áll. Az Emberi okosság... Seneca művéhez hasonlóan valós életmegnyilvánulásokból indul ki, vagyis a tapasztalás szükségszerűségét hirdeti. Mennyire gondolatébresztő, elgondolkodtató és megszívlelendő még így majdnem kétezer év távlatából is például Seneca 47. levelének egyik máig érvényes intelme: „Úgy viselkedj az alárendelttel, ahogyan szeretnéd, hogy följebbvalód viselkedjék veled.” Nos, hasonló megfontolások alapján építette fel mondandóját az ismeretlen német szerző is, hiszen mindössze a formai indokoltságot mellőzve ugyancsak a levélszerűség koncepciójára épít. Bár intelmeinek nincs valódi címzettje, miként Lucilius Seneca esetében, ámde azért a címzés mégiscsak meghaladja a szubjektivitás szintjét: a mindenkori olvasónak ajánlotta tanácsként vagy okulásul. A témakörök szempontjából az eredeti szerző (a német vagy akár latin fordítója) felöleli az élet lényeges gyakorlati és szellemi kategóriáit: tanítva figyelmeztet, óv, tanácsot ad... Ugyanilyen eredeti szépségükben ragyognak fel a toldalékok alkotójának, Horvát Józsefnek magánjellegű meghatározásai is... Hogy a fordító-szerző mennyire behatóan ismerte az ókori filozófiát és művészetet, arról tanúskodik az a tény is, hogy valamennyi Toldalékban (amik egyébként a levelekhez laza szállal kapcsolódó utóiratoknak is felfoghatók) ki- sebb-nagyobb mértékben szerepelnek híres bölcselők, uralkodók stb. önálló véleményükkel, valamint „szerzői-horváti” indoklással. Idézzünk hát néhány gondolatot e repertoárból! Szókratész szerint „aminémű az ember, olyan a beszédje is; a beszédhez pedig hasonlók cselekedeti, cselekedetihez az élet”. Vagy: „Platón kér- deztetvén, mi által ismerszik meg a bölcs? felele: a bölcs, midőn gyaláztatik, nem haragszik, midőn dicsértetik, fel nem fuvalkodik.” S végül: „A boldog állapotot teljesen leírja Seneca: az él boldogságban, úgymond, akinek minden jó vagyon szí
