Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - Köbölkúti Varga József: Ötven évvel a nyelvújítás előtt... (Az Emberi okosság avagy mesterség - erkölcsi értekezés 1764-ből)
Köbölkút! Varga József Fontos tehát, hogy az igeragozás esetében e köztes nyelvi állapotot gazdagon alátámasztott idézetekkel bizonyítsuk! Nyelvünk fejlődésének eme szakaszában izgalmas kettősség részesei vagyunk. Először az etimologikus írásmódra szolgáltatunk példákat (ezek vannak túlsúlyban), majd pedig a hagyományos, kiejtés szerinti írásmódot kívánjuk illusztrálni, sőt egyes mondatokon belül megrajzolható a nyilvánvalóvá váló ambivalencia is: „Valamint, mikor a tréfák, mint valami hegyes kasza, csípnek és vágnak; az éles elméjű nevet, amelyet keresel, el nem nyered; az hallgatókban pedig félelmet indítasz és azért magadnak is vagyon mitől félned, hogy azoknak emlékezete idő jártával ne ártson. ” (A társalkodásról); „... a jó erköltsökben foglalatoskodókhoz és jelesekhez ragaszkodgy...” (A társalkodásról); „Soha senkinek ki ne jelentsd azt, amit alattomban cselekszel” (A csendességről és veszteg-hallgatásról); „Soha ne magasztald, és ne kérkedgy tulajdon téteményid- del” (Az hívságos dicsőcségről és kérkedésről); „A kisebbítőnek (azaz: gúnyolódó, gyalázkodó) haragjától ne félj, hanem őrizkedgy, hogy a hallgató és alattomban való ellenségedet fel ne gerjeszd” (A gyalázásról és rágalmazásról); „Boldog akarsz lenni? Jobbítsd meg ész által tulajdon képzésidet” (Miképpen kell a boldog szerencsére jutni); „Ha a felvállalt dolognak végére nem jársz, kaput nyitsz, hogy megvettessél” (A munkálkodásról és foglalatosságokról)... De: „Aki az éles elmének becsületét megnyerni kévánnya, az okos nevet elveszti” (A társalkodásról); „A tekenősbéka ha valami mérgeset nyelt, fekete gyopárt keres, és maga magát orvosollya, sárkány köménnyel tisztíttya szemeit...” (A hívságos dicsőségről és kérkedésről); „... nem azért kell valamit tenni, mert a törvény parancsollya vagy tiltya, hanem az ész javasollya emezt becsületesnek lenni, amazt illetlennek” (A jó erkölcsről); „... és rendellyenek néki isteni tiszteleteket” (A kevély kévánságról és méltóságokról); „A bor jeles ital, ... a szívet vidámíttya és az éltető lelkeket csudaképpen újíttya” (Az egészség gondviseléséről, mértékletességről és józanságról); „Soha ne szenved (vagyis: szenvedd), hogy valami akadályod légyen az úton...” (A serény és szorgalmatos férfiúról); „... ne enged (azaz: ne engedd), hogy mások gúnyoló mondási...” (Ua.) Végül szolgáljunk példával a kettősséggel kapcsolatban is egy-egy mondaton belül: „Úgy élj tehát az emberekkel, hogy az Isten mindeneket lát; és úgy szólly az Istennel, mintha az emberek hallanák” (Az isteni tiszteletről); „Soha gondolatidat különben ki ne nyilatkoztasd, hanem fél világossággal és tellyes haszonnal. Soha barátodnak ki ne jelentsd azt, ami őtet oly hatalmassá tenné, hogy ellenségeddé lehessen” (A csendességről és veszteg-hallgatásról); „Soha szádban ne viselj kardot, mely- lyel másnak jó nevét szabdallyad’ (A gyalázásról és rágalmazásról). Ugyancsak érdekes képet mutat a tárgyas igeragozás feltételes módú múlt idejű alakja. A volt és vala segédigék akár ugyanazon mondaton belül is szimbiózisban élhetnek egymással. Leszögezhetjük: a XVIII. század közepe táján még nem teljesen dőlt el az igealakok párharca. A fordító-szerző mintegy felerészben használja a vala segéd