Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - Köbölkúti Varga József: Ötven évvel a nyelvújítás előtt... (Az Emberi okosság avagy mesterség - erkölcsi értekezés 1764-ből)
Köbölkút! Varga József dattani alakulatokat jelez. Csaknem azonosat a mintegy ötven évvel későbbi nyelvújítási állapotokkal. Nyelvünk tehát már teljesen alkalmazkodott a történelmi - politikai - társadalmi viszonyokhoz, szókincsében gyarapodott, s képes volt bonyolult lélektani és szellemi, az anyagi világtól különálló, úgymond transzcendentális megnyilvánulások kifejezésére. Szinte nincs olyan értelmi-érzelmi jelenség, amelyet árnyalataiban többféle módon, szókincsbeli modulációiban tömörebben és szabatosabban ki ne fejezhetne. Igaz, némely mássalhangzó és magánhangzó még csupán a változás, az egységesülés stádiumában leledzik. A mássalhangzók esetében a zs hangkapcsolat csupán z formában fordul elő: vizgálom, muzikát, úzorás, morzolódik, stráiát állván, Erzébet királyné stb. A c és cs affrikáta következetesen ts formáját adja: feimbalom, pokró/z, cipellő, harmin/z; bo/sát, /súszó-mászó, szerentóe, tóelekedni, beteülöm, bőltóek (azaz: bölcsek), di/.vőség, tóászár, erköl/.v, oísmányság, /.vatorna, Avelekszi stb. Annál színesebb egyveleget mutat az s, valamint az sz réshangok használata. A szimpla 5 használata váltakozó akár egy-egy kifejezésen belül is: keve- /en,/okavíttyák, emberséges,Segíteni, viaskodom, barátság, java/olta./egéthet (azaz: segíthet), öröme/t, nagy/okavágú (nép)... A geminált s többnyire a ff formát mutatja: tsende^en, judomat, kiffébbx- teni, legörvendete^ébbeket, leghaszno^abbakat, keserveden, de: takaréko/ság, keresi, oko/vág, béke/végem, tökéllete/végnek, kegyel nie/ség, alkalmato/vág, hatalmasság stb. A szimpla sz a köznevekben rendszeresen fz\ emberi terméket, ti/ztelet, ^zélvé/z,Szűkölködik, víga/ztalás, nyugtom, annyi/zor,Szabadabban élt véle... A tulajdonnevek írásakor azonban már megjelenik a mai formátumú sz: Szeneka, Szokrates, Szitzilia (azaz: Szicília), Szekundus (ókori görög bölcs) stb. A geminált ssz viszont a teljes szövegben következetesen fzfz: haragra ger- je/z/zen, bo/z/zonkodván (azaz: bosszankodván), a/z/zony, ro/z/zak, hajhá/z/zák, ha- la/z/zam... A magánhangzók közül mindössze az ő és az ű tűnt ki kiegyensúlyozatlanságával, s elsősorban összetett grafémájukkal hívták magukra az olvasó figyelmét ö és ü formájában. Pl.: „Az nagy elmének legnagyobb jelensége, semmi történetben sem hajolni az haragra: az felhők és fergetegek alól láttatnak, fellyül pedig tiszta az ég” (A természetbeli indulatokról szóló X. részből). Szükségszerü megjegyezni azt is, hogy gyakorta használt szavaink esetében magánhangzóink zártabbá, illetve nyíltabbá válási folyamata még nem, vagy csak alig kezdődött meg. A változások hosszadalmasságára jellemző, hogy némelyik szavunk végső formáját csupán a XX. század elején, esetleg első felében nyerte el. Illusztrációképpen példáinkat is ebből a témakörből vettük: Ajakkerekítéses nyíltabbá, illetve zártabbá válás: elbwrít (de: háborít),
