Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - Hogya György: Gizi (novella)
Gizi sok embernek a gondját veszi magára. Amikor ugyanis jósolt, sohasem felejtette el megemlíteni, hogy valaki - általában anyós vagy sógornő - rontást hozott az illető fejére, de ő csekély ellenszolgáltatás ellenében leveszi a rontást. Ami persze újabb tehertételt jelent a számára, de hát neki már csak ez a sorsa, segítenie kell az embereken. Benn a kórházban már jó dolga volt, mert a kis doktornőnek is olvasott a tenyeréből, és megmondta neki, hogy az fiatalkorában mást szeretett, de a szülei ellenezték a kapcsolatot, így ment ahhoz, akivel most él. De ez egy nagyon rossz ember, rosszul bánik vele, és erre a kis doktornő elsírta magát, és kirohant a rendelőből, de ezek után mindennel ellátta Gizit.- És ezt maga így megmondta neki? - kérdezte hüledezve Mihály.- Hát, ha egyszer ez az igazság - felelte értetlenül Gizi. Nem értette, mi nem érthető azon, hogy ő megmondja, amit lát. Mihály elgondolkozott. Az, hogy egy kisvárosban, ahol sok információhoz lehet jutni, és ezekből mazsolázva Gizi kikerekít egy-egy történetet a klienseinek saját magukról, érthető és követhető volt számára, de vajon honnan szerzett be adatokat egy ismeretlen doktornőről, aki száz kilométerrel odébb lakik? Néma elismeréssel és némi vágyakozással tekintett a törékeny kis asszonyra. - Talán egyszer mégiscsak próbára kellene tennem? - fordult meg a fejében. Ekkor, mintha olvasna a gondolatai között, Gizi az asztalra helyezte a jóskártyákból álló pakliját, három kisebb kupacot képezett belőlük, majd ellentmondást nem tűrő hangon felszólította Mihályt, határozza meg a sorrendjüket. Melyik az első, melyik a második és melyik a harmadik. Mihály érezte, hogy most nem egyszerűen arról van szó, hogy Gizi fizettetni akar vele, tehát nem megvágni akarja a jóslásért, hanem valami próbatételről, mintha Gizi bizonyítani akarná a rátermettségét. És bár nem hitt a jóslásban, sem a nő tehetségében, egyfajta izgalom lett rajta úrrá. Ugyanakkor meglepve tapasztalta a Gizin végbement változást. Az alacsony, kis nő szinte megnőtt, ahogy kihúzta magát az asztal túloldalán és magabiztosabb is lett. Alaposan megnézte a kártyákat és lassan, elhúzva beszélt, mint a régész, aki a tenyerén vizsgálja a földből kiásott leletet, megpróbálja megállapítani annak korát. A Jóslástól” azonban Mihály nem lett bizonyosabb. Csupa általánosságot hallott, holmi közelgő anyagi jólétről és szerető hitvesről. Egyszer még el is akadt a hangja, mintha valami kellemetlenséget kellene elhallgatnia. Mihály is hallgatott egy ideig, majd, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, megszólalt:- Mondjon öt számot, Gizi! - mondta végül nevetve. Gizi ekkor ránézett, mélyen a szemébe, és mintha valami gyermeki végtelen rácsodálkozás tükröződött volna benne. A tudós őszinte és megelégedett csodálata volt ez, amellyel hipotézisének a kísérletek végtelen sora utáni igazo- lódását fogadja.
