Irodalmi Szemle, 2005

2005/3 - Hogya György: Gizi (novella)

Hogya György

Egy pillanatig azonban úgy tett, mintha nem értené a kérést.- Egyszerű számokat, Gizi. Ami eszébe jut - biztatta Mihály.- Számokat? - kérdezte.- Igen - mondta Mihály, és majdnem hozzátette: egytől kilencvenig.

Gizi maga elé nézett, majd lassan mondani kezdte: - Hat, hét, kilenc...- Lehet nagyobbakat is Gizi - mondta kelletlenül sürgetve Mihály, mert pillanatnyi kapzsiságában attól tartott, ezekkel a számokkal nem lehet nyerni. Habár ki tudja? Pontosabban ki tudja, ha nem ő, biztatgatta magát gondolatban.- ...huszonöt, negyvenhét - fejezte be a nő, és tanácstalanul nézett rá, mintha bátorításra várna.

Mihály felírta a számokat egy papírra, és jóleső izgalommal gondolt a hétvégére, amikor majd kiderül, vajon eltalálta-e a számokat a ,jósnő”.

Gizi, mintha rossz tréfa áldozata lenne, zavarodottan álldogált egy pillanatig, majd csendesen kiment. Olyan észrevétlenül, mintha sohasem lett volna a kárpitozott fotelokkal körülvett üvegasztal mellett, amelyhez pedig nemegyszer szeretett volna leülni, pusztán azért, hogy elmondhassa: ült mellette. De hát a világok közötti korlátokat még Gizi sem tudta ledönteni, s Mihály világa éppoly elérhetetlen maradt számára, mint annak az övé.

Mihály nem ütötte meg a főnyereményt. Gizi csak két számot talált el, ami mélységesen felháborította a férfit. - Micsoda szélhámos! - háborgott hol magában, hol félhangosan. - Na, csak jöjjön ide még egyszer! - fenyegetőzött. Személyes ügyként élte meg Gizi „átverését” - hiszen gondolatban már el is osztotta a milliókat, amelyekből pedig Gizinek is hajított volna valamit—, s eltartott egy ideig, míg átment rajta a csalódás okozta düh és szégyenérzet.

Gizi azonban soha többé nem jelentkezett többet nála, és Mihály maga sem értette, miért, de ez még rosszabbnak és megalázóbbnak tűnt, mintha Gizi személyesen vágta volna a képébe, hogy nem is érdemel többet.