Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - Duba Gyula: Galambtemető (4.) (regényrészlet)
Galambtemető (4.) idő, tehát a kényszerről és annak lényegéről csak sejtései lehettek, de semmi biztosat nem tudhatott. De nem kérdezte, alighanem az asszony maga sem tudná megmondani! Talán azt mondaná: jó a misén lennem! Olyan szép emlékek jutnak ott eszembe! Még azt is mondhatná, hogy hosszú idő után visszatér a régi szokásaihoz! Ezért a férfi elfogadta, hogy ez most igy van, tudomásul vette és alkalmazkodott hozzá. Egyszer aztán elébe ment az asszonynak. A templomból kilenckor jönnek ki a hívők. Kevesen vannak férfiak és nők, kicsi a templom, látogatói többnyire idősebbek. Ilyenkor mindig komolyak, bár nem elfogódottak, mintha még mindig az áhítat őszinteségének a bűvölete hatna rájuk, halkan beszélgetnek s nem mosolyognak, szinte azonnal szétszéledve hazafelé tartanak. A templom előtti téren is hat még rájuk a mise hangulata, s mintha maga a tény is, hogy a reggeli miséről jönnek, különös jelentőséggel bírna. Mikor az asszony először meglátta őt, felragyogott a szeme és a tekintete ellágyult, jólesett neki, hogy elébe jött, bár nem mosolygott.- Hát eszedbe jutott - mondta puhán pedig nem is vártalak... Azóta kötelező szokássá vált, hogy megvárja, már-már törvény. A férfi szívesen tette, s az asszony örült neki. Háromnegyed kilenckor a Notre Dame előtt várja őt. Mintha a rokonszenves tér állandó tartozéka lenne vasárnap reggel kilenc előtt! Ha nem várná, az asszony meglepődne, nem szólna semmit, nem kérné számon, de nyugtalan lenne, míg nem tudná, miért nem jött! A szokásaink ikonokká merevülnek. Időtlen képek, az örökkévalóságot idézik, a mítoszok rokonai. A férfi fel-alá jár, szervesnek tűnő része vasárnap délelőttönként a térnek. Nem hiányozhat, ezért elválaszthatatlan tartozéka, akár a gyertyás tüntetés emlékműve, a simára csiszolt és szöveggel ellátott, sziklaszerű terméskő a gyepen. Vagy amilyen a vörösmárvány-piedesztálon álló, diadalmas futása lendületébe merevedett, pompás nőalak a tér közepén, a Felszabadulás emlékműve. Igen, a férfi nyáron ingujjban, ősszel orkánkabátban, télen bundában vagy meleg kabátban, hajadonfővel, kalapban vagy kucsmában látható a gesztenyefa s a többi fák alatt, sétál vagy álldogál, szórakozottan nézelődik, komoly jelenség. Hitelét némileg rontja, ahogy a sarki újságosstand, egyébként zárva, kirakatában érdeklődve nézegeti a színes bulvármagazinok címlapját. Dús keblű hölgyek és gyanús újgazdagok érzelmi botrányait szemrevételezi, huncut pletykákat böngész és világsztárok válásai iránt érdeklődik, átmenetileg leköti figyelmét a fedetlen női keblek és hosszú combok izgalmas látványa, valamivel ki kell tölteni a várakozás idejét. így természetes, a pontosság és türelmes várakozás a hűség beszédes bizonyítéka. Amikor a templom elé érkezik, s az asszony már tudja ezt, óvatosan kinyitja a nehéz barna ajtót, vigyázva, hogy ne csikorogjon, ne zavarja a benn folyó szertartást, benéz a szűk előtérből az üvegajtón át és megkeresi az asszonyt a padsorokban. Hátulról is felismeri leopárdkalapkáját vagy prémsapkáját, nyáron a fedetlen feje, kontya is azonnal ismerős, s megnyugszik, itt van, nemsokára kijön, rámosolyog és azt mondja: hát megvártál...?
