Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - Duba Gyula: Galambtemető (4.) (regényrészlet)
Duba Gyula — Ma mi lesz a finom ebéd? — Zöldségleves tojásos nokedlivel... jó lesz?- Imádom a tojásos nokedlit... - lelkesedett, s mintha véletlenül jutna eszébe, még megkérdezte -, a szőnyeget mikor tesszük helyére...?!- Nem tudom... - fáradtnak tűnt az asszony hangja, halk volt és közönyös -, talán holnap... vagy holnapután... Mintha közben úgy érezné, gondolta a férfi, hogy igen, talán, de magam sem hiszek benne, majd egyszer... valamikor... 9. „MINT A GYERTYÁS TÜNTETÉS EMLÉKMŰVE” Az asszony a Notre Dame templomába jár a nyolcas misére. Évek óta minden vasárnap elmegy, a mise belső szükségletének tűnik fel. Gyakran beszél róla, milyen okos hasonlatot vagy találó gondolatot mondott a pap az életről, a sorsról, a halálról, vagy akár egy mindennapi jelenségről, kisebb problémáról, ami mégis erősen foglalkoztatja az embereket. Ha reggel nem mehet templomba, a jezsuitákhoz megy a tizenegyes misére vagy este hatkor a magyar misére a ferencesekhez. Régebben nem járt templomba rendszeresen, csak a nagy ünnepeken, s még inkább olyan alkalmakkor, mint karácsony estéjén az éjféli mise, aztán a húsvéti feltámadás. Ezek az alkalmak szüleire és gyerekkorára emlékeztették, régi hangulatokat idéztek fel benne. Ilyenkor úgy érezte, hogy egykori énjével találkozik. Aztán rendszeresen kezdett járni templomba, a férfi néha arra gondolt, hogy talán azóta, amikor a mély lélegzetvételek kezdődtek nála. Mindenesetre megnyugvást talált a templomban, kijőve jobb kedvű volt és nyugodtnak látszott, mintha találkozott volna valamilyen érzéssel, jelenséggel, eszménnyel vagy igaz gondolattal, amely a mindennapi életben rejtőzik előle, nem látható, de ott a templomban, a közös éneklés, majd a pap szavainak emelkedett közegében, a színek, képek, arany ragyogás és nemes illatok spirituális valóságában megérinti őt, s talán valamiféle konkrét üzenetet is továbbít számára. Honnan? Kitől? Leginkább alighanem önmagától önmagának! Mert az is lehet, hogy az otthonosság és hit magasztossága az, ami megfogja és eltölti jó érzéssel. Talán azokra a gondokra is magyarázatot ad és megoldást kínál, amelyek állandóan foglalkoztatják, bár alig beszél róluk, meglehet, hogy meg sem tudja fogalmazni őket, csak érzi súlyukat, s ez állandó rettegéssel tölti el. A misék tehát megnyugtatják őt, s amikor kijön, néhány szót vált még ismerőseivel, majd elmondja a férfinek, kiért imádkozott, mindenekelőtt ő érte, aztán másokért, hozzátartozókért, de - megfigyelte - magáért soha, legalábbis nem említette. Önmagát keresi inkább, gondolja néha a férfi. Lélekben olyan helyzetbe kerülhetett, amikor óhatatlanul számot vetünk önmagunkkal. Arról, hogy milyen helyzet ez, mik az okai és jellemzői, s hogy miért éppen akkor következett be, amikor az asszony kezdett templomba járni, vélhetően az évek hozták s talán az elmúlt
