Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - Duba Gyula: Galambtemető (4.) (regényrészlet)
Galambtemetö (4.) den pusztulás iránt közönyös legyen, a látvány keltette gondolatok sem múlnak el nyomtalanul. Különösen akkor, ha az ember eleget élt, hogy megsejtse a halál készülődő anyagiasulását, az élet múlásának nyugtalanító pátoszát. Ebben az esetben a képzelet s a vele rokon érzékelés roppant fogékonnyá válik minden pusztulás iránt, minden oktalan vég által sebezhetővé! Olyan ez, mint szép őszi reggelen a váratlan dér, a fehér füvek és zúzmarás fák, látványnak szépek, ám leheletük dermesztő. Ahogy az asszony mondta egyszer: néha úgy érzem, a világítóudvarban a halál, egész közel...! A szomszédban az elmúlás... A férfi felháborodva, de türtőzteti magát. Higgadtan okos akar lenni, pedig csak tehetetlen. Az új szőnyeg, ahogy hazahozták a Priorból, az előszobában áll a sarokba állítva. Az asszony rá sem néz, s ő nem akar szólni, vár. Várja, hogy mozduljon az idő.- Ez lehetetlen... ez így nem természetes... - tör ki végül is, inkább kétség- beesetten, mint dühösen, tűzhányó, amely éppen csak morgolódik, zsörtölődve füstöt pöfékel és néhány nehéz sziklát a levegőbe hajít, de rombolni nem akar -, néhány ostoba galamb tűrhetetlenné teszi az életünket! Képtelenség, hogy állandó fejfájást okozzanak, szép kilátások... Ezek sosem lesznek okosabbak, s így rosszkedvűnk tele gyorsan beköszönt...! Az asszony érzékenyen válaszolt. Érződött rajta, mennyire bonyolult és sokrétű lelkében a hullámverés, mindent elborít.- Nem is ők okozzák... mintha magától jönne, az idő hozná... A férfi azonnal megérezte, hogy hibát követett el. Nem tudta, miben tévedett, de megsejtette, jobb lett volna hallgatnia. Tréfálni próbált, hogy jóvátegye baklövését, az ablakra mutatott. Az egyik galambnak, ki tudja, mi okból, a feje búbján bóbita- szerűen felborzolódott a tolla. Az ablakpárkányon ült és a szobába lesett.- Nézd a pipiskét - mosolygott -, kíváncsi ránk! Gondolja, kik ezek a behe- mót szörnyetegek?! Mint a pipiske - s meleg lett a hangja -, gyerekkoromban ősz végén megjelentek a háztetőkön, majd az utcán a fagyos hóban a szánok nyomában, a varjakkal a lovak hulladékában kutattak, téli madaraink voltak... S mintha az asszony megérezte volna, hogy neki is hozzá kell járulnia a feszültség oldódásához.- Ott meg a Schöne Náci... - sötét tollazatú galambra mutatott, szinte fekete, de a melle és a feje fehér s a feje búbján sötét folt, sötét frakkban fehér plasztron s fején cilinder-, kislánykoromban takarítani járt hozzánk, s amikor készen lett a munkával, megkérte a szüléimét, hogy lezuhanyozhasson, Náci igazi úriember volt... Sorra vették a galambokat, így lett a tarka Kelemen, egy elegáns szürke hím pedig a Béla. Az ötödiknek kerestek volna nevet, amikor az asszony váratlanul azt mondta: O, istenem... S a konyhába sietett, mintha menekülne. Edényekkel csörömpölt. A férfi döbbenten nézett utána, fájó sejtés fogta el, s hogy megszűnjön a nyomasztó érzés, utánament és kedélyeskedve, maga is érezte, hogy erőltetetten, megkérdezte:
