Irodalmi Szemle, 2005

2005/3 - Duba Gyula: Galambtemető (4.) (regényrészlet)

Duba Gyula Galambtemető (4.) (Részlet Az élet leszálló íve című készülő regényből) Talán éppen ezért bűvölt el annyira a vadludak és Makkfejű Sztyepán törté­nete, Árva Pronya, a Herceg és az aranyos Kopárhegy, a vadvizek és mocsarak vi­lága, s az a gátolhatatlan és gátlástalan népélet, amely ott messze északon hullám­zik és tombol, majd máskor melankolikusan szunyókál s szinte elpirul az életöröm­től, mint a vetkőző süldőlány, akinek mohó férfiszemek kilesték titkait. Aztán a távlatok...! A végtelen térségek és kilométerek ezrei, a korlátozhatatlan szabad­ság igézete, a vadludak költözésének és helykereső röptének roppant térségei! Mindig lelkesedtem a természetért, testem-lelkem vágyódott utána, benne éltem gyerek- és kamaszéveimet, s nem is fegyvertelenül. Jártam a vadak után, néhányat lőttem is, gyerekként alaszkai prémvadász szerettem volna lenni, mégsem érezhet­tem magam igazán vadásznak! Már akkor is az elvont gondolkodás ösztöne pusz­tított bennem, rombolt olyan értelemben, hogy egész lényemet akarta! A képzele­temmel szövetkezve olyan volt, akár valamiféle belső romlás a testben, mint alat­tomos kór a lélekben. Nem engedte, hogy a természet ösztönös, tettekre kész gyer­meke legyek. A háború utáni nyomorult években madárijesztőnek tűnhettem fel, kolduskinézetű csavargónak, apám elnyűtt ruháiban, miközben bévül - s ezt vala­hogy magam is sejtettem - ösztönösen cseperedő kocafilozófus voltam. Néztem és láttam s elemeztem a dolgokat. A furcsa kettősség titkát azóta sem sikerült megfej­tenem. Mert a régi hasadtság mindmáig bennem él. Ma is vonzanak a távoli vilá­gok, a beláthatatlan sztyeppek és szavannák, az izgalom, vágy és sóvárgás, melyet keltenek bennem a Sziklás Hegység grizzly járta szurdokai és a dzsungelek fülledt sűrűje, s ami velük jár, az elvágyódás és kötetlenség sóvárgása, az átkozott, képze­letszülte kalandvágy. Vonz és hív a messzeség, incselkedik velem. Ma is fellelke­sít Hemingway szafarija, s hogy repülőgépével lezuhanva, összetörve s élet-halál közt megéli halálos kalandját, hogy megírhassa a Kilimandzsáró havát! Pompás nagyság, hol van ettől az én futásom a téli hómezőn, deportálások idején?! Vagy talán mégsem...? Képzeletem megsejti a nagyságot, érzem merész tettek pátoszát és a kaland kockázatát, gyönyörét is átélem vagy a bukás zuhanását - a szabadesést -, de a magam életében nem látok minderre esélyt. Lehetőségeit nem észlelem. Mindig bennem lehetett a hiba, a gyengeség. Amikor még fegyverrel - né­met katonai mauserrel - jártam az erdőt s a mezei horhosokat, már akkor kissé szó­rakozottan lestem a vadjárást, mert közben önmagam léte felett töprengtem. Med­

Next

/
Thumbnails
Contents