Irodalmi Szemle, 2005

2005/1 - Koncsol László: Mit várhatunk az időtől (előadás)

Mit várhatunk az időtől

volt: kéziratomat négy példányban gépeltem le, ebből három a szerkesztő asztalára került, egyet magamnál tartalékoltam. Ez egy átlagos, 320 oldal terjedelmű kézirat esetén 320 x 4 = 1250 papírlap. A szerkesztő elolvasta, majd két munkatársával is elolvastatta. Ekkor a kézirat két külső lektorhoz került, s pozitív véleményük birtokában a szerkesztő munkába vette, csiszolta, húzott belőle, részeit csereberélte, és így tovább. Egy konzultációval a kéziratot ismét le kellett írni három példányban (ez 960, összesen 2210 papírlap), a szöveget egy előkészítő apparátus újra elolvasta, s minden géphibáját kijavította, mert a nyomda csak makulátlan kéziratokat fogadott el. A szöveg a nyomdába került, kiszedték, ólomszedéssel, ólomba öntött sorokkal szedték ki, levonat készült belőle, ezt a szerző és a szerkesztő korrigálta, a szedő a hibás sorokat átszedte, a mettőr oldalakba tördelte, új levonat készült, ezt a kiadóban ismét korrigálták, a nyomdában újra átszedték, újabb levonat, erről kiadói revízió készült, s következett az imprimatúra (a nyomás engedélyezése). A szedést nyomólemezre fotózták és marták, a lemezt a gépre szerelték, nyomták és kötötték. A folyamat a kézirat leadásától a könyv megjelenéséig nagyjából két évig tartott, bár a lassúságban a nehézkes technika mellett a szovjet kiadáspolitikai modell is fontos szerepet játszott. Ez több lépcsőt is beépített a rendszerbe a központilag irányított társadalompolitikai gondolkodás őrállói részére. Ezzel szemben ma a számítógép révén, cenzúrák nélkül gépbe viszem a szöveget, a képernyőn magam vagy a megfelelő program segítségével kijavítom, gyúrom, csiszolom, formálom, s ha már véglegesnek érzem, kinyomtatom, majd ezt a szöveget viszem be a szerkesztőnek a lemez kíséretében, amelyről - ha nem tettem meg otthon - betördelik, pauszpapírra nyomtatják, s átadják a nyomdának. A kiadókban azelőtt 40-50 ember sürgölődött a kéziratok körül, ma 2-3 szerkesztő segít világra ugyanannyi vagy még több könyvet. A fordulat a rendszerváltás (a társadalom- politikai ok) és a számítástechnikai forradalom (tudományos-műszaki ok) jóvoltából az én aktív életemben játszódott le, röpke tizenöt év alatt. Egészen gyakorlati következménye a két forradalomnak, a műszakinak és a politikainak, amelyet nálunk, Közép-Európában az előbbi kényszerített ki, hogy nélküle nem jelenhetett volna meg 10 esztendő alatt a Csallóközi Kiskönyvtár eddigi 31 kötete. (Valójában egyetlen darabja sem láthatta volna meg a napvilágot, mert a rendszer nem engedélyezte volna.) Ma minden szerző és újságíró számítógépbe dolgozik, tudósításait pedig táskagépről (laptopról) villanypostán (e-mailen, magyar becenevén: emi- len) továbbítja a szerkesztőségbe.

Minderről 30 éve még alig hallottunk; az ún. személyi számítógépek híre a Szabad Európa szakműsorain átjutott el hozzám, de csak álmodhattam róluk, mert ha voltak, drágák voltak, s a hetvenes-nyolcvanas években nálunk még az írógépek is eltűntek a piacról, a politikai rendőrség írásmintákat vett róluk, hogy a sokszorosított kiadványok szerzőit azonosíthassa. A számítógép a szellem berlini falának virtuális lerombolója volt, elterjedését éppen ezért a kommunista diktatúra minden módon akadályozta. Végül is ez lett a veszte: a tudás versenyében alulmaradt, s le