Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Tőzsér Árpád: Molnár Albert meglátogatja Bátory Zsigmondot, a libokovici remetét. Az elkárhozott Faustus szelleme munkához lát (Tanulmány a Faustus Prágában c. drámai költeményhez)
Tőzsér Árpád Báthory Barátom, a helyzeted paradox, hisz csak Bécsben szerezheted meg az igaz tudást, amely felelhet a kérdésedre. S e kérdés proprie ígyen hangzik: Ki vagy és mit akarsz? Bécsbe kell hát menned a válaszért, hogy megtudd: Bécs-e vagy Altdorf a hely, ahol magaddal azonos lehetsz. S még valamit: kanyargó utamon megtanultam, hogy a kétely nem út, s ha út: ide, Libkovicbe vezet. Gyóntatom, Carillo atya tanított valaha így: a habozás nagyobb rossz, mint a mégolyán rossz határozat. Szakácsnő ( be) Nagyságos úr, megérkezett a piktor! Báthory Megbocsáss, barátom, elbúcsúzom! (az ajtó felé tessékeli Molnárt, Molnár mélyen meghajlik, idul kifelé, Báthory mögötte lépked) Drága urat, a festőt kell fogadnom: ahány percig rám néz, annyi arany a bére, hát nem várattathatom. Molnár Nagyságos uram, portréd különös, mint az élő természet: tél, tavasz, s ősz van rajta, látószögek szerint. Köszönöm a sok szép, súlyos igédet. Áldjon meg az Isten, fejedelem! (Báthory az ajtóig kíséri vendégét, amelyen át éppen belép, pontosabban visszatér a közben fekete talárba, festőnek öltözött Faustus. Molnár a kecskeszakállas alakban ijedten ismeri föl eskóros álmánakfiguráját. Valami csattan, hirtelen sötét lesz, valahogy úgy, mint mikor az erős áram kivágja a biztosítékot.)
