Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Pereszlényi Sándor: A száműzött (elbeszélés)
A száműzött 49 Bálint őrnagy a világ legszerencsétlenebb katonatisztje volt. Legalábbis szentül meg volt róla győződve, hogy még egy ilyen nyomorult féreg, mint ő, nem jár tiszti egyenruhában sehol a kerek világon. E hitén, ha néha jobb kedve kerekedett, mindössze annyit volt hajlandó módosítani, hogy ha van is hozzá hasonló szerencsétlen flótás, és valami elképzelhetetlen, csodás véletlen folytán katonatiszt is, az semmi szín alatt sem lehet őrnagy. Jóvágású, magas férfi volt, akit a nők sokat ígérő, hosszú pillantásokkal igyekeztek rádöbbenteni, hogy egy magas rangú, jóképű katonatiszttel szemben vannak bizonyos elvárásaik. Rokonszenves, jó humorú fickó hírében állt, s nők, férfiak egyaránt keresték a társaságát, de nem értette, miért. - Mi a magyarázata ennek a különös érdeklődésnek - kérdezte néha önmagától, s jóllehet, egy sereg o- kot tudott volna felsorolni, tudta, hogy egyik sem az igazi. Nála is beigazolódott, hogy azt a legnehezebb meglelni, ami a legjobban szem előtt van. Széles körű műveltsége, hatalmas nyelvtudása és a szakmájában elért sikerek mellett a legtöbb sikert annak a megfoghatatlan, különös varázsnak köszönhette, ami egész lényéből sugárzott és úgy áradt környezetére, mint a nap sugara a tájra verőfényes nyári délutánon. Okos, nyílt szeme, a halántéka táján csillogó ezüstszálakkal tűzdelt, hullámos barna haja, férfias arcvonásai, mozdulatai minden keménység és határozottság ellenére megértő gyöngédségről árulkodtak. S ami környezetére talán a legnagyobb hatást gyakorolta, az a szemének bizalmat keltő, mindamellett feneketlen mélységeket sejtető, szomorkás pillantása volt. Láttára a nők kedvet kaptak, hogy megsimogassák deresedő hajtincseit, s kezük melegével ébresszenek benne olthatatlan vágyat feledhetetlen gyönyörök után. Mivel nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy a kocsik záros határidőn belül megérkeznek, fogta az útitáskáját és a jól ismert erdei ösvényen elindult az üdülő felé. Félúton járhatott, amikor azon kapta magát, hogy gondolatai zergeként szökdécselnek furcsábbról furcsább dolgokra, s közülük az utolsó az volt, ami leginkább meglepte, és arra ösztökélte, hogy intellektuális képességeivel kapcsolatban komoly aggodalmaknak szorítson helyet zakatoló agyában. Utolsó gondolata ugyanis az volt, hogy a legjobb lenne, ha most visszafordulna és a legközelebbi vonattal elutazna.- Marha - foglalta össze röviden eddigi gondolatait. Ezt a kifejezést mély meggyőződéssel, gyakran gyűjtőfogalomként használta, mert véleménye szerint magában foglalta az emberi ostobaság minden lehetséges árnyalatát, és most is helyénvalónak találta, mivel elképedve állapította meg, hogy az elutazás céljával kapcsolatban gondolatai között a leghalványabb elképzelés sem lelhető fel. Egy kis ideig azon töprengett, vajon lehetséges-e, hogy az órákig tartó, kényelmetlen vonatozástól meggabalyodott, de a gondolatot gyorsan elvetette, úgy elmélkedve, hogy az említett szerencsétlenség bizonyára a közelmúlt eseményeinek a következménye, és ha útközben esetleg teljesen megbolondult volna, az már nem sokat ronthatott az elmeállapotán.
