Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Duba Gyula: Galambtemető (3.) (regényrészlet)
38 Duba Gyula sággal, belső monológokkal és önelemző töprengéssel próbálják megérteni, mi játszódik le velük, mi történik körülöttük! Milyen jó, hogy belém karolt, gondolja, állandóan érzem őt s ez pótolja a szavakat, amelyek mintha elhagyták volna! A szőnyegek változtatják meg a helyzetet. Mindketten szeretik a szőnyegeket. Színes puhaságukban, kellemes tapintásukban mintha az otthonosság nyugalma pihenne, a meleg szobában való együttlét csendje rejtőzne, a napfényben ragyogó reggelek és a méla homályba hulló alkony békéje, a szőnyegek készítői valamiféle életörömöt is beleszőttek munkájukba. Olyan ismeret, amelyet régóta tud a férfi. Gyerekkorának azokban a vén rongy szőnyegeiben is megérezte, amelyek a szülőháza rideg anyagtalaját borították. Hosszú, méternyi széles futószőnyegek, házilag festett szürke, kék, bordó és barnás fonalból szőtt csíkokkal harántolva, komor és sötét téli napokon nagyanyák és dédanyák szőtték szátván, végeérhetetlenül csattogva a nagyszobában. Leginkább az „elsőházban” érezte őket, ahol nyáron is kissé hideg van, talaj menti fagyokra emlékeztették, mert az agyagtalaj a legnagyobb kánikulában is hűvös volt, amikor lefeküdt rá jóérzéssel, mit sem sejtve a veszélyről, öregmama tudatta vele a maga hagyományos tapasztalatai alapján: kelj fel, gyerek, ne feküdj a talajon, meghűlsz...! Megfázik a derekad...! A bolti szőnyegekbe, a perzsákba készítőik a szépséget is belefonták fonalukba és beleszőtték anyagukba, beépítették és bedolgozták rejtélyes minták és káprázatos színek formájában. Az afgánok, a mongolok, az indiaiak és arabok idegen földek és távoli népek ízlését, ismeretlen lelkek örömeit és bánatát üzenték. Ridegpásztor nomádok és vad hegyi népek szenvedélyeinek mitikus jegyeit, s általuk az emberiség ősi kultúrájának forrásvidékeiről érkező jelzéseket, aminek a következménye folytán szépség és erkölcs viselői lehetnek a szőnyegek. Az egyszerű emberi lélek melegsége és az elmúlt idő üzen általuk annak, aki érti őket. A férfi azt is tudja, számos elbeszélésből ismeri, hogy az asszony fiatalságának egyik legdrámaibb élménye a selyemperzsa szőnyegük története. A Lazarett- utcai lakásban a parketten feküdt a kandalló előtt, nyáron csillogó színekben tündökölt, télen azonban, a jégpályáról jövőnek jótékony mesebeli szőnyeggé változott. Az asszony, tizenéves bakfis, korcsolyáit az előszobában hagyta és ráhevered- ve olvasott, citromos teát ivott és Ignác Rózsától olvasta a Rézpénzt, a képzelete ujjong-va kalandozott, maradéktalanul boldog volt. Negyvennégy nyarán az Apolló bombázásakor találatot kapott a házuk, egy-két házat ért bombatalálat s éppen az övékét is, a féltonnás bomba nyomán a szép lakóház szobái megnyíltak az emelettől a földszintig, kettészelve tátongtak a szobák, és a leomló falak mögül halálosan sérült bensőségesség tárult a világra. A kép óriási meztelen hulla döbbenetes látványát mutatta. A selyemperzsa egy kiálló gerendán lógott kilyuggatva és cafatokra tépve, meg-meglebbent a szélben rokkant foszlányait mutatva. Azóta őrzi a látványt emlékei között, melyek nagy része szomorú! Később a szülei leszedték a csupasz gerendáról a maradékot, méternyi széles, százhúsz centi hosszú sértetlen részt mentettek meg belőle, kitisztíttatták és beszegették, varrattak rá új rojtokat,
