Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Németh István versei: Az vagy, ami voltál, Furcsa, alaktalan állatok, Elnehezült szavak, Kutat ások, Feljutottam a kopár hegyre, Mondjak le a szavakról?
Németh István versei 31 Mondjak le a szavakról? Most épp megfenelkett Kháron ladikja, zátonyra futott, de csak gyűjti, gyűjti a népet, telik a peronja. Úsznak a jégtáblák tovább, úsznak egyre messzebbre: Anyám, apám hangtalan magába roskadt, némán sikoltoznak a földek közt, az erdők alján. A jégtáblák fedélzetén sereglenek a társaim, lassan minden uszály megtelik haraggal, elszabadulnak a szigetek, sodródnak a tengerek, óceánok vizén. Elszabadulnak a szigetek, sodródnak a tengerek, óceánok vizén, megtelik gyalázattal a fedélzetük, torkon ragadják a hajók kürtjeit. A partok üregeiben, a hajókürtök torkában gyöngyhalászok vergődnek, gyöngyhalászok hörögnek. Mihez kezdenénk szavak, mondatok nélkül? Megolvadnának a hegyek a villámok mérge alatt.
