Irodalmi Szemle, 2005

2005/12 - ÉLETKÉPEK - Ráski István: Papválasztás egy csallóközi faluban (emlékek)

ÉLETKÉPEK- Igen, tudom én azt - ismerte el csakhogy adtak az anyósomnak egy kis pénzbeli támogatást a temetésre... De azért legyen ott a tisztelendő úr is palástban, és a harangok is csak zúgjanak tovább! A lelkipásztor azonban határozottan közölte a vővel: ő részt vesz ugyan a te­metésen, de palást nélkül. S mivel így alakult a helyzet, az egyház nem vállalhatja magára a temetés szervezését, gondját sem. Csak a harangozást biztosítja a család kérésére.- így jó lesz. Ok beszélnek, de tisztelendő úr is ott lesz civilben - nyugodott bele a helyzetbe Jani. - És persze a harangok is csak zúgjanak! A temetésen az első fennakadást az okozta, nem volt mire tenni a koporsót. A szentmihálylovának nevezett kellék ugyanis az egyházé volt, s az egyházi teme­téseken ennek előkészítéséről a harangozó gondoskodott. Sőt minden egyébről is, ami szükséges a temetéshez. Még a sírásás is az ő dolga volt. Most a harangozó gondja csak a megrendelt harangozás maradt. A búcsúztatás után az is kiderült, hogy kötél sincs, amelyen a koporsót a sírba eresszék. Valaki futva indult a faluba kötélért, de azt már kevesen várták meg a végtisztességtevők közül, hogy visszaér­jen. Más baj is akadt: amikor eresztették volna le a koporsót, az fennakadt, mert rö­vidre méretezték a sírt. Akkor kellett még ásóval meghosszabbítani. A temetés vé­gét már csak a családtagok meg a járási vendégek várták meg.- Mindez érthető is - vonja le a tanulságot az esetből a tisztelendő úr. - Az emberek hozzá voltak szokva ahhoz, hogy a temetés gondját leveszi róluk az egy­ház. A gyászoló családnak eszébe sem jutott, hogy a temetés szervezéséhez nem csupán a harangoztatás tartozik, hanem más teendők is vannak. A járási tisztségvi­selők meg természetesen csak beszélni, búcsúztatni akartak. Szégyellték volna, ha egy volt alapszervezeti elnököt pap temet el. És persze számukra a pap nélküli te­metés propagálása sem volt mellékes cél... De én azt hiszem, a mi falunkban egy­hamar nemigen lesz olyan személy, aki polgári temetést óhajt majd. És azt sem hi­szem, hogy egy több évszázados hagyományt, amelyen az egyház ünnepélyes kül­sőségek között ugyan, de lelki vigaszt nyújt az elkeseredett hozzátartozóknak, fel lehet egy ilyen kezdetleges és minden ünnepélyességet nélkülöző, ráadásul rosszul is szervezett összejövetellel váltani. Még akkor sem, ha közben a mi harangjaink zúgnak hozzá. MITYU ÉS AZ AKASZTÁS Hogy ki volt Mityu? A szomszédom. Gyermekkori játszótársam. Két évvel volt nálam fiatalabb. Miklósnak keresztelték ugyan, de mifelénk a Miklósokat Mityunak becézték. A fiút mindig izgatta, érdekelte valami. Ha bármi különös do­log történt a faluban vagy a környéken, az őt napokig foglalkoztatta. Filozofikus hajlamú gyerek volt, bár a filozófiáról nyilván nem is hallott. Velünk szemben laktak, közös házban a nagybácsival és annak félárva gye­

Next

/
Thumbnails
Contents