Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - MARGÓ - B. Kovács István: Egy felkoncolt születésnap nézőterén (Tőzsér Árpád köszöntése a Fábry János-díj átadása alkalmából)
MARGÓ lőtt úgy beszélt, mint valós hazáról, de mi (szóhasználatukat elvontnak találva s feledve, hogy a próféták jelképekben, szimbólumokban beszélnek, s e szimbólumokat nekünk kell tartalommal megtöltenünk) nem hallgattunk rájuk. [...] De most, mikor ezek a jelképek lassan tartalommal telítődnek, mikor a gazdaságilag egyesült Európa karnyújtásnyira van tőlünk, s az Európai Egyesült Államok már távolról sem puszta látomás, nekünk is szembe kell néznünk az Európa-Hazával: mit jelent, lakható lesz- e számunkra is, hogyan lépjük át a küszöbét? [...] Az »Európa-Haza« fogalomban megint egyesül (egyesülhet) számunkra a »haza« és a »szülőföld«; a szülőföld, a- melynek nincs kirekesztő intoleranciája, amelyben csak az engemet és mindnyájunkat szülő föld panteista misztikáját érezzük, s amely ennélfogva minden népnek és nemzetnek lehet otthona, s a haza, amely jogot jelent majd ehhez az Európa nagyságúra tágított szülőföldhöz, s felelősséget múltja, kultúrája és sorsa, jövője iránt. ” Hölgyeim és Uraim! Erről szól hitünk és szándékunk szerint a holnapi napon esedékes országalapítás! Ünnepeltünk a Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület folyóiratának, a Gömörországnak alapításától a védnöke. Ez a vállalás a kezdetektől kötelez bennünket. A lap első száma az O írásával indult. A címe azóta fogalommá vált: „ Gömörország. Ahol az Isten a legkisebbet tévedett! ” És engedjenek meg még egy személyes vonatkozást. Édesapám gyerekkorában gyakorta tartózkodott a péterfali pusztákon. Itt rúgta egy kiscsikó laposra az orrát. A sírjánál, a baracci temetőben Tőzsér Árpád egyik legemlékezetesebb verse, a Mogorva csillag hangzott el. Magunkra ismertem benne. „ Hányszor terveztem már - írja Ünnepeltünk egy helyen hogy egyszer valami nagy térképre felrajzolom azokat a köröket, egyeneseket, amiket világjáró csavargásaim során magam után húztam: valamennyinek Péterfala lenne a zárópontja. Indulhattam keletre, mehettem délre, nyugatra, északra, mindig ide tértem vissza, mint a fához kötött legelésző bárány. Egyszer egy versemben a falu hegyre épített templomának a tornyát felfordított kocsi rúdjához hasonlítottam. Most már tudom, hogy nem rúdhoz kellett volna hasonlítanom, hanem tengelyhez. Olyan tengelyhez, amelyen én vagyok a kerék. S foroghat a világmindenség felfordított szekerén akárhogyan a kerék, mindig a tengely lesz a közepe. ” Ünnepeltünk úgy lett egyetemes, hogy az útra bocsátó szülőföldet világgá tágította. Tágítja! Hiszen alkot, életműve tovább bokrosodik. Tőzsér Árpád verseiből, esszéiből úgy ismerhetünk magunkra mi, gömöriek, hogy közben az egész világot átölelhetjük. Kívánhatunk-e többet egy Költőtől? Aligha. Kedves Árpád! Köszönjük. Isten éltessen! B. Kovács István * Elhangzott 2005. szeptember 16-án, Tornaiján, a Fábry János-díj átadásának alkalmából, a Gömörország-régió alapítási ünnepségén
