Irodalmi Szemle, 2005

2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Z. Németh István: Porceláncukorka (regényrészlet)

Z. Németh István- De hát ne az én verseimmel csináljanak esőt - sopánkodott a költő, és magához szorította narancssárga hátizsákját.-Nem mindegy magának, hogy itthon nem értik vagy Wumu-luwuban?- Igaza van - mondta Bátori kisebb szünet után, nem tudni, mennyire őszintén. — Elvégre a vudu nem subidubi. Mi lesz, ha reggel az ébresztőóra helyett kígyó csörög majd az éjjeliszekrényen? Aztán meg giliszták másznak ki a fogpasz- tás tubusomból?- Ub ma hula-hula ‘dlamahla tongi-tongi... — bólogattak az afrikaiak boldogan.- Látja, milyen boldogok? Azt hiszem, a hazai magyar költészet még soha nem aratott ekkora sikert.-Nézze már! Hiszen ezek kitépik belőle a könyvjelzőket!- Látja, milyen fejlett a kézügyességük? - nyugtatta Borbála a költőt, akinek apró, fényes izzadságcsöppek szaladtak végig a szakái Ián, s aki már végképp nem tudta, mit gondoljon bájos útitársnőjéről. - Összekötözik ezeket a kis madzagokat, és máris kész a cipőfűző. Ilyen hosszú útra mégsem indulhatnak el hiányos lábbelivel...-Ez barbárság! De majd én beolvasok nekik! Nebamba bumeráng! Biobum- bum subi-dubi szamba!- Jaj, mit mondott nekik, maga elővigyázatlan! Látja?-Nem tudom, hogy mit mondtam, de szerintem őszintén hangzott, és a végén volt a hangsúly. A fickók mosolyogva elvonultak, s nekem ez most éppen elég megnyugvás.- Amit maga itt összehalandzsázott, azt jelenti, hogy „Megkönnyebbüléskor mindig legyen kezetek ügyében e néhány költemény”!- Maga ugrat engem, ugye? Mint Rózsa Sándor a lovát...

Ekkor valami nagyon különös zaj hallatszott. A vonat épp egy elhagyatott állomáson állt, így tisztán kivehető volt minden apró rezdülés. Bátori Borbálára nézett, az meg vissza rá. Egy pillanat telhetett el így, aztán mindkettejük pillantása a bennszülöttek hátrahagyott táskáira kalandozott át, amelyekből lassan, de annál fenyegetőbben apró, lapos fejű kígyók másztak elő.

Béla úgy ugrott fel az ülésről, mint akit máris megmart egy hüllő. Alig kapott levegőt, szeme összeszűkült, kis híján még a szemüvege is kipenderült a vonatablakon. Felrántotta a kupé ajtaját, kirohant a folyosóra, majd a szerelvény utolsó vagonjához érve bezárkózott a mellékhelyiségbe. Hangosan lihegett és fújtatott, majd amikor érezte, hogy a vonat elindul, gondolkodás nélkül feltépte az ajtót, s beleugrott egy sínek mellett felejtett kavicsrakás közepébe. Szalmakalapja leesett a fejéről, s messzire elgurult a késő délutáni szélben némán bólogató, lila virágú bogáncsok közé. O inkább a napszemüvegével törődött, gyorsan ellenőrizte, nincs- e rajta repedés, felpattant, leporolta magát, majd futni kezdett a gazzal benőtt vágányok között.

Csak akkor állt meg, amikor a vonat már messze járt.