Irodalmi Szemle, 2005

2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Z. Németh István: Porceláncukorka (regényrészlet)

Z. Németh István-Nem baj, felteszem ide a csomagtartóra. De mégsem. Először is bemutatkozom. A nevem... — itt kisebb hatásszünet következett-, Bátori Béla...- Éti Borbála. Várjon csak! Azt mondta, hogy... Bátori?- Szó szerint! - sóhajtott a poéta.- Mind a hét könyvét elolvastam, ugyanis én szenvedélyes rajongója vagyok az ön költészetének. Nekem először Bátori, azután József Attila. Először Bátori, csak aztán a reggeli!- S gondolom ez a vacsorával is így van. Csakhogy nekem mindössze három kötetem jelent meg. Nem lehetséges, hogy összetéveszt valakivel?

Borbála zavartan pislogott.- Az teljességgel ki van zárva. Hát nem ön vetette papírra, hogy „Roppanjon fölöttem nagyot majd a hant, ha a kedvenc festőm nem Restaurant...”?- Ezek egy bizonyos Élába Tibor nemes metszésű sorai, akit én roppantul csodálok és tisztelek, ugyanis ha elfogja az ihlet, mérhetetlenül sokat bír inni... Hm. írni!- Hát... Van ilyen. Kér egy kis kekszet?- Köszönöm - nyúlt Bátori a már első pillantásra is ínyhorzsolónak ígérkező édesség után, majd kényelmesen elhelyezkedett az ülésen. - Inkább ez ropogjon az ember foga közt, mint a temetői homok, nem igaz?- Maga tudja... - felelte szórakozottan Borbála. - Amúgy nagyon gondterheltnek látszik. Sötét karikák vannak a szeme alatt, az alsó ajka meg egészen lila.- Ez semmi. Ha látná a szívkamráimat áramszünet idején, egy szál mécsessel megvilágítva...

Bátori itt megállt, mert eszébe jutott, hogy nem mindenki szereti meg azonnal a humorát. Gondolatban nagyobb komolyságra intette magát.- Már bocsánat. Lapozzunk egyet. Hm. Talán egy könyvet!

Ez bejött. A hölgy azonnal félretette a divatmagazint.- Ez az új kötete?- Ha megengedi, írnék bele egy szép ajánlást: „Borbálának egy kétszemélyes író-olvasó találkozó alkalmával szép szeme sugarától sokkolva szeretettel Bátori Béla, Alté Biboár-díjas élet-halál szakos világegyetemi oktató.”- Mikor írt ilyen szenvedélyes ajánlást legutóbb?- Soha az életben.

*2*- Már itt kéne lennie.

Alig tudta leplezni idegességét. Szórakozottan nézegette az asztalán a névjegykártyákat. Az egyiken ez állt: T. Bála Bori, kortárs költészeti szakelőadó. Ez volt ő. A másikon: Bátori Béla, lírikus és miegymás. Ez a költő és s a többi volt késésben, rosszabb esetben el sem jövésben. Bori ránézett az órájára, körme sarkával megpöccentett rajta egy gombot, amely mintha csak átérezné a helyzet komolysá-